Starity

Kihirdették a 2012-es Oscar esélyeseit

2012. január 24. 15:03   |   Szerző: tya04

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A filmvilág talán legrangosabb díjátadója hamarosan közeleg. Helyi idő szerint fél három és három között Jennifer Lawrence közreműködésével kihirdették az Oscar-díjra esélyesek listáját.

hirdetés
Kihirdették a 2012-es Oscar esélyeseit

Idén kilenc filmet jelöltek a legjobb film kategóriájában, köztük az eddig mellőzött Az élet fája című Terrence Malick alkotást, valamint a legesélyesebbnek tartott két filmet, A némafilmest és az Utódokat. A szinte már kultfilmnek számító Drive – Gázt! azonban mindössze egyetlen jelölést kapott.

A férfi főszereplőknél Gary Oldman kiütötte a versenyből Michael Fassbendert, mely elég nagy meglepetésnek számít, együtt Rooney Mara – bár a Golden Globe-on felkerült a neve a listára, kétséges volt, hogy az Akadémiánál is elismerik-e remek alakítását Lisbeth Salanderként – és a Koszorúslányok jelöléseivel. A tavalyi győztes Reznor-Ross duó idén nem került be a legjobb filmzene kategóriájába, Fincher filmje viszont öt jelölést kapott (legfőképpen technikai kategóriákban). Tarr Béla A torinói ló című alkotása nem tudott bejutni az idegennyelvű filmek közé.

hirdetés

Legjobb film

  • Az élet fája
  • Éjfélkor Párizsban
  • Hadak útján
  • A leleményes Hugo
  • A némafilmes
  • Pénzcsináló
  • Rém hangosan és irtó közel
  • A segítség
  • Utódok

Legjobb idegen nyelvű film

  • Bullhead (Belgium)
  • Footnote (Izrael)
  • In Darkness (Lengyelország)
  • Monsieur Lazhar (Kanada)
  • Nader és Simin (Irán)

Legjobb animációs film

  • Chico and Rita
  • Csizmás a kandúr
  • Egy macska kettős élete
  • Kung Fu Panda 2
  • Rango

Legjobb rendező

  • Woody Allen (Éjfélkor Párizsban)
  • Michel Hazanavicius (A némafilmes)
  • Terrence Malick (Az élet fája)
  • Alexander Payne (Utódok)
  • Martin Scorsese (A leleményes Hugo)

Legjobb férfi főszereplő

Legjobb női főszereplő

Legjobb férfi mellékszereplő

Legjobb női mellékszereplő

Legjobb eredeti forgatókönyv

  • Éjfélkor Párizsban
  • Koszorúslányok
  • Margin Call
  • Nader és Simin
  • A némafilmes

Legjobb adaptált forgatókönyv

  • A hatalom árnyékában
  • A leleményes Hugo
  • Pénzcsináló
  • Suszter szabó baka kém
  • Utódok

Legjobb vágás

  • A leleményes Hugo
  • A némafilmes
  • Pénzcsináló
  • A tetovált lány
  • Utódok

Legjobb operatőr

  • Az élet fája
  • Hadak útján
  • A leleményes Hugo
  • A némafilmes
  • A tetovált lány

Legjobb látványtervezés/művészeti rendezés

  • Éjfélkor Párizsban
  • Hadak útján
  • Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2
  • A leleményes Hugo
  • A némafilmes

Legjobb kosztümtervezés

  • Anonymus
  • Jane Eyre
  • A leleményes Hugo
  • A némafilmes
  • W.E.

Legjobb maszk

  • Albert Nobbs
  • Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2
  • A Vaslady

Legjobb eredeti filmzene

  • Hadak útján
  • A leleményes Hugo
  • A némafilmes
  • Suszter szabó baka kém
  • Tintin kalandjai

Legjobb betétdal

  • Man or Muppet (Muppets)
  • Real in Rio (Rio)

Legjobb hang

  • Hadak útján
  • A leleményes Hugo
  • Pénzcsináló
  • A tetovált lány
  • Transformers 3.

Legjobb hangvágás

  • Drive-Gázt!
  • Hadak útján
  • A leleményes Hugó
  • A tetovált lány
  • Transformers 3.

Legjobb képi effektusok

  • Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2
  • A leleményes Hugo
  • A majmok bolygója
  • Transformers 3
  • Vasököl

Legjobb dokumentumfilm

  • Hell and Back Again
  • If a Tree Falls: A Story of the Earth Liberation Front
  • Paradise Lost 3: Purgatory
  • Pina
  • Undefeated

Legjobb rövidfilm

  • Pentecost
  • Raju
  • The Shore
  • Time Freak
  • Tuba Atlantic

Legjobb rövid animáció

  • Dimanche/Sunday
  • The Fantastic Flying Books of Mr. Morris Lessmore
  • La Luna
  • A Morning Stroll
  • Wild Life

Legjobb rövid dokumentumfilm

  • The Barber of Birmingham: Foot Soldier of the Civil Rights Movement
  • God Is the Bigger Elvis
  • Incident in New Baghdad
  • Saving Face
  • The Tsunami and the Cherry Blossom

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek