Starity

Eurovízió: megvan az első 4 döntős dal

2012. január 29. 12:12   |   Szerző: Lena015

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szombaton egy nagyszabású show keretén belül választotta ki a szakmai zsűri azt a három dalt, amely esélyesként indulhat a februári döntőn. Természetesen a nézők is beleszólhattak a döntésbe, a negyedik dalt ő juttathatták tovább.

hirdetés
Eurovízió: megvan az első 4 döntős dal

Tegnap este élőben közvetítették az m1-en és a Duna World csatornán az Eurovíziós Dalverseny magyar indulóinak első elődöntőjét. Ebben a körben tíz produkciót mutattak be az énekesek. A szakmai zsűrit Wolf Kati, Csiszár Jenő, Rákay Philip és Rakonczai Viktor alkotta, akik minden előadás után egy 1-től 10-ig terjedő skálán pontoztak. A három legtöbb pontszámot kapott produkció mehetett tovább a döntőbe. A pontszámok alapján a végeredmény így alakult:

39 pont – Compact Disco – Sound of Our Hearts
38 pont – Heincz Gábor – Learning to Let Go
37 pont – Caramel – Vízió
34 pont – Tóth Gabi – Nem kell végszó
32 pont – Kállay-Saunders András – I Love You
31 pont – Gallusz Niki & Vizy Márton – Európa, egy a szívunk
29 pont – Pély Barna, Pál Eszter & Pál István “Szalonna” – Hangok a szívekért
24 pont – Kökény Attila & Bencsik Tamara – Állítsd meg az időt
18 pont – Krisz Rudi – A fél veled egész
15 pont – Dancs Annamari – Feel

Ezután a nézők szavazhattak ki legyen a negyedik, aki bejut a döntőbe, és ezáltal esélyt kap arra, hogy hazánkat képviselje Bakuban. A zsűri pontszámai alapján Tóth Gabi érdemelte ki a negyedik helyet, és úgy tűnik, ezzel a tévénézők is egyetértettek, mert ők is Gabi Nem kell végszó című dalát segítették tovább.

Tehát az már egészen biztos, hogy a Compact Disco, Heincz Gábor, Caramel és Tóth Gabi ott lesznek a február 11-i döntőben.

A következő elődöntő február 4-én lesz, ahol hallhatjuk Király Lindát, Bent, Viktort, Gyurcsík Tibit, a Sophistic lánycsapatot, Kiss Ginát, az Anti Fitness Clubot, Tolvai Renit, Puskás Petit, a Monsoont, Fábián Julit & Zoohackert, valamint Nikát.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek