Starity

Mickie James tör előre

2010. július 07. 18:06   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mickie James egykori WWE Diva április végén hagyta el a pankráció világát, hogy énekesi karrierbe kezdjen. Hatszoros WWE Women's Championship és egyszeres WWE Divas Championship volt, mégis Mickie úgy érezte, lecsengett az ideje a WWE-ben és valami újba fogott.

hirdetés
Mickie James tör előre

2010. május 18-án adta ki első albumát Strangers and Angels címmel. Az album country stílusú. Mickie elmondta, hogy gyermekkora inspirálta: "Egy farmon nőttem fel, a mostohaapám egyfolytában country zenét hallgatott, megszerettette velem, így egyértelmű volt az irányzat.,, Mickie arról is beszélt, hogy rettentő nagy munka volt összehozni az albumot, két évig dolgoztak rajta, 11 szám található a korongon, hármat ebből ő írt.

A zenélést tartja most új szenvedélyének: "Igen, meguntam a pankrációt, valami újba kellett fognom, most zenélek. Általában ha belekezdek valamibe teljesen maximalista vagyok, mindent megteszek, ami tőlem telik és amíg az erőm futja.,, És milyen jól mondja, albuma iTuneson igen jól nyitott, remélhetőleg hamarosan indul turnéja is. Bemutatkozó singleje az 'Are You With Me?' És az albumán többek között közre működött Kent Wells producer, aki Dolly Parton mellett is dolgozott már, valamint olyan dalszöveg írók, akik írtak Kenny Chesney-nek, LeeAnn Rimes-nak, Blake Shelton-nak és Carrie Underwood-nak is dalokat. Tehát a siker garantált. :)

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek