Drake szívesen bújna Obama bőrébe
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Drake elmondta, hogy szívesen eljátszaná Barack Obama amerikai elnök szerepét, ha készülne róla egy film.


Drake szívesen bújna az amerikai elnök bőrébe, ha készülne róla egy film. A rappernek nem lenne idegen munka a színészekedés, hiszen első szerepét már a Degrassi Gimi című sorozatban megkapta.
„Remélem, hogy valaki hamarosan fejébe veszi azt a gondolatott, hogy megfilmesítse Barack Obama életét, és ha ez megvan, akkor én szívesen eljátszanám. Ez a célom. – mesélte a rapper egy interjúban. – Mindig megnézem, amikor a tévében beszél, figyelmesen hallgatom, azt, ahogy beszél. Bármelyik ismerősömet meg lehet kérdezni, nagyon jó vagyok az utánzásában. Régóta olvasok forgatókönyveket, és szeretnék valami igazán jót csinálni. Szeretnék tenni valamit a kultúráért. A fiatalokért, akik mindenre fogékonyak.”
Drake zenei karrierje is szépen ível felfelé, tehát nem azért szeretne színészkedni, mert tétlenkedik. Második albuma novemberben jelent meg, valamint dolgozik már egy Justin Bieberrel közösen elkészített duetten, és egy Florence And The Machine-kollaboráció is tervbe van véve.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Kim Sae-ron elhunyt.
Az első nyilvános szereplése.
Az SNL műsorában jelent meg.
Nagyon hamar szerelmes lett.
A Please, Please, Please új klipje utalás lehet?
Együtt érkeztek egy eseményre.
Visszatért a Velünk véget írónője.
Továbbra is viharos a kapcsolatuk.