Starity

Szerelmi háromszögbe keveredett Hujber Ferenc

2012. február 16. 11:11   |   Szerző: Freeze

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A színész a Hacktion sorozat főszereplőjeként találta magát pikáns helyzetben. Bár szerepe szerint két gyönyörű nő közt vívódik, a való életben, ha kacérkodott is más nőkkel, amikor komolyra fordult volna a dolog, mindig tudta, kit válasszon.

hirdetés
Szerelmi háromszögbe keveredett Hujber Ferenc
Fotó: Red Lemon Média / Bara Szilvia

Hujber Ferencet imádják a nők: sármos, sikeres és szenvedélyes csakúgy, mint az általa megformált András, a Hacktion című sorozat főszereplője. Színész és szerep tökéletesen megtalálták egymást, egy dologban mégis különböznek. Ellentétben karakterével Hujber Ferenc sosem őrlődött sokáig két nő között, mindig pontosabb tudta, kihez húz a szíve.

„Bevallom, megesett, hogy kapcsolatban éltem, mégis kacérkodtam más lányokkal. Két nőbe azonban sosem voltam szerelmes egyszerre, mindig egyértelmű volt számomra, kivel szeretnék lenni, még akkor is, ha ez az aktuális kapcsolatom végét jelentette” – vallotta be a színész.

Hujber Feri elárulta, hogy mint minden férfi, ő is azokat a nőket kedveli, akik egyszerre szenvedélyesek és bújósak, megbízhatóak és szeszélyesek. Oroszlán Szonja (Betti) és Gubík Ági (Gréta) a sorozatban a két végletet képviselik, így a színész szerint nem csoda, ha Andrásként mindkettőjükért bolondul.

„Az életben szerencsés vagyok, hiszen a feleségemben, Cintiában megtaláltam mindent, amire vágyom. Nem tagadom, mindketten szenvedélyesek vagyunk, és sokáig szoktuk egymást, de az első perctől tudtuk, hogy együtt akarjuk leélni az életünket” – árulta el a Hacktion sztárja.

Mi lesz a szerelmi háromszög vége, és hogyan küzdenek meg a szereplők a hacker világ támadásaival és zűrös érzelmeikkel egyszerre? Kiderül a Hacktion új részeiből.

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek