Idén nem lesz Glee-turné
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Idén nyáron elmarad a már szinte szokásosnak tekinthető Glee Live in Concert! turné.


A nagy sikerű Glee sorozat rajongói idén bizony hoppon fognak maradni, ha arra számítottak, hogy a nyáron ismét élőben láthatják kedvenceiket, amint a harmadik évad legsikeresebb dalait adják elő. A FOX csatorna ugyanis úgy döntött, hogy 2012-ben nem rendezik meg a szokásos koncertsorozatot.
A fellépések törlésének nem az volt az oka, hogy nem sikeres a showműsor, hiszen tavaly közel 40 millió dollárt énekeltek össze a sorozat szereplői, amivel a tavalyi év 16. legsikeresebb turnéja lett. Egyszerűen csak a készítők és a FOX vezetősége is úgy véli, hogy túlhajtják a sztárokat, hiszen nem ritka, hogy év közben is 18 órákat dolgoznak egy nap, így szeretnének egy kis pihenőt adni a színészeknek.
Egy kis esély azonban mégis van arra, hogy Lea Michele, Cory Monteith, Dianna Agron, Chris Colfer és a többi sztár mégis színpadra fog lépni közösen, ugyanis terveznek egy jótékonysági koncertet, aminek a bevételéből a művészetek oktatását támogatnák.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Beadta a válási papírokat
Egy időre jegeli a barátságot.
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Nagyon haragszik rá.
Először láthatjuk az arcát.