Starity

Csipkerózsika a vásznon

2012. március 10. 12:12   |   Szerző: adorebubble

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Úgy látszik, a Disney-mesék nagy népszerűségnek örvendenek manapság, hiszen a Hófehérke után máris tervezik Csipkerózsika történetének megfilmesítését.

hirdetés
Csipkerózsika a vásznon

A film már az imdb honlapján is fenn van, ám egyelőre csak annyi biztos, hogy Angelina Jolie játssza a gonosz boszorkányt, Demónát (Maleficent). A film a klasszikus történetet vinné vászonra, ám most Demóna szemszögéből. Ezt maga a cím is mutatja; Maleficent.

Az alkotást már 2010 óta tervezik, és azóta több rendezőcsere is volt. Először Tim Burton ült volna a direktori székbe, ám ő visszamondta a felkérést. Ezután a Fekete Hattyú című sikerfilm rendezőjét, Darren Aronsfkyt kérték volna fel. Jelenlegi információk szerint Robert Strombert rendezi a filmet, aki olyan produkciókhoz adta nevét, mint a Karib tenger kalózai: A világ végén, vagy az Arany iránytű.

A twitchfilm honlapja szerint a fiatal hercegnő, Auróra szerepére Elle Fanninget kérték fel. Ugyanis a fiatal színésznő tehetsége megkérdőjelezhetetlen, és illene Jolie mellé.

A filmet 2013-ban tervezik bemutatni, a további szereplők egyelőre még nem biztosak.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek