Starity

Debütált a dögös énekesnő új dala

2012. március 18. 15:03   |   Szerző: Sally Sparrow

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Melody Ruiz, a tehetséges fiatal énekesnő hosszabb hallgatás után újra berobbant a köztudatba. A napokban debütált új albumának első kislemezes dala.

hirdetés
Debütált a dögös énekesnő új dala

Melody elég hosszú időre eltűnt a nyilvánosság elől. Tudtuk, hogy új albumot készít, és azt is, hogy merőben mást szeretne majd megmutatni, mint a korábbiakban. Az énekesnő a szemünk előtt vált cserfes, pici lányból az évek során igazi nővé. Új dalai és stílusa is ezt tükrözik, hiszen a hosszabb hallgatást követően egy ízig-vérig dögös bombázó lépett színpadra, láthatóan tele energiával, aki képes a közönségét pillanatok alatt az ujjai köré csavarni.

Melody Ruiz új dala a Ten Cuidaito címet viseli, a premierre pedig idén márciusban, Malagában került sor. Természetesen óriási sikert aratott, nemcsak a női, de főleg a férfi rajongók között. A korábbi hasonlóság Emma Watsonra már-már teljesen eltűnt, helyette az énekesnő megtalálta saját egyéniségét és stílusát.

Az új dallal és lemezhez természetesen vadonatúj és nagyon szép weboldal is dukál, így hát a fiatal tehetség nem volt rest megörvendeztetni közönségét egy gyönyörű és igényes hivatalos honlappal is, ahonnan rengeteg naprakész információ elérhető.

Mindezek mellett türelmetlenül várjuk a már több mint egy éve beígért, vadonatúj lemezt is. Valószínűleg nem véletlen a nagy csúszás, hiszen Melody szeretne egy valóban igényes és szerethető albumot átnyújtani rajongóinak.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek