Starity

Adele-nek mégsem tetszik az alakja

2012. március 25. 11:11   |   Szerző: Beliyah

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Adele-t nemcsak hangja miatt imádják, hanem azért is, mert elfogadja magát. Ám most már elégedetlen a külsejével.

hirdetés
Adele-nek mégsem tetszik az alakja

Az aranytorkú közkedvelt énekesnő, Adele fogyókúrázni szeretne. Okát azonban csak sejteni tudjuk, hiszen mindig is azt állította, hogy elfogadja magát így, ahogy van, ám most még sportolni is hajlandó.

Néhány hete Karl Lagerfeld azt mondta a lányra, hogy túlsúlyos. Adele azonban annyit üzent vissza, hogy nem érdekli a testsúlya, mert nem akar modell lenni. Egyik barátja szerint azonban nagyon is úgy tűnik, hogy érdekli őt. A titokzatos ismerős szerint Adele-nek már a célja is meg van: két számmal kisebb ruhákat szeretne hordani, és ennek érdekében még sportolni is hajlandó.

„Ami mindig is érdekelte, az a pilates, csak éppen ereje nem volt ahhoz, hogy elkezdje. Most viszont határozottabban áll hozzá, és minden másképp lesz” – árulta el a közeli barát.

A barát szerint Adele-nek azért változott meg a véleménye, mert az utóbbi hónapokban hangszálműtétje miatt egy kicsit amúgy is lefogyott, majd nagy küzdelem árán, több visszaesés után letette a cigarettát, és az egészséges életmód útjára tért. A lány rosszakarói szerint Karl Lagerfeld áll a fogyás hátterében.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek