Eltűnt énekesek nyomában
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Összegyűjtöttük néhány olyan előadót, akik évekig a zeneipar meghatározó alakjai voltak. Azonban hiába a számos sláger, őket is elkapta az a bizonyos süllyesztő.
Hiába a számtalan fülbemászó sláger, mindig jön valami új: egy csinosabb pofi vagy egy egetrengetőbb hang. Az is előfordulhat, hogy új zenei stílus hozta lázba a zenehallgatók nagy részét, és így a korábbi kedvenceknek a neve igen megkopni kezd. Így történt a következő előadókkal is.
Gia Farrell
Ki ne emlékezne arra a vörös hajú lányra, aki pingvineknek öltözött táncosokkal „totyog” együtt videójában. 2006-ban ő énekelhette el a Táncoló talpak betétdalát. A Hit Me Up akkor mindenki szívébe belopta magát, ám a dal előadója kevésbé. Gia 2009-ben is próbált volna visszatérni új dalával és annak kisfilmjével, de nem sikerült. A lányról azóta nem túl sokat hallunk. Bár még semmi nem reménytelen, hiszen színésznői tehetségét is szeretné megcsillogtatni.
Ginuwine
Az amerikai énekes, zeneszerző és színész Ginuwine 1996-ban került be a köztudatba. Máig jeleskedik a zeneiparban, de nevét nem túl sok ember ismeri – főleg nem kis hazánkban. Akármilyen hihetetlen is, de a None of Ur Friends Business és a Pony című slágert is neki köszönhetjük. Lehet, hogy cím szerint nem túl ismerős a dolog, de amint belehallgatunk a dalokba, egyből elkapja a fülünket az ismerős hangzás, hiszen a rádiók rongyosra játszották őket. 2011-ben adta ki utolsó lemezét, mely Magyarországon nem kapott nagy figyelmet. Ginuwine egyébként a Honey című filmből is ismerős lehet, melyben saját magát alakította.
Tweet
Le mertük volna fogadni, hogy ebből a lányból nagy sztár lesz. Azonban sajnos nem így lett, sőt, sokak már a nevét sem ismerik. 2002-ben jelentette meg első dalát, az Oops (Oh My)-t, melyben olyan világsztárral működik közre, mint Missy Elliot. Ám nemcsak Missy karolta fel a lányt, hanem Timbaland is, és emelett számos előadó dalában hallhattuk akkoriban. Ráadásul ő is szerepelt a Honey című filmben, a feljebb említett Ginuwine-hez hasonlóan. Mostanra azonban teljesen eltűnt a zeneiparból három stúdiólemez után. A harmadik 2007-ben került a boltok polcaira. Reméljük, hogy még nincs veszve minden az ő esetében sem.
R. Kelly
R. Kelly nevét sajnos kevesen ismerik. Nem sokan tudják róla, hogy az ő nevéhez fűződik az I Believe I Can Fly című nóta is. Karrierjét csúnyán megtörte állítólagos házassága. Az akkoriban 15 éves Aaliyaht hódította meg a sármos férfi, akivel állítólag össze is házasodott a fiatal lány. A történetet a sajtó találta ki, papírokkal soha nem tudták igazolni, és a két fiatal mindig is tagadta. A rosszindulatú pletyka miatt R. Kelly és Aaliyah megszakították munkakapcsolatukat is. R. Kelly azonban nem állt meg: olyan előadóknak írt slágereket, mint Michael Jackson, Toni Braxton, Whitney Houston, Britney Spears vagy éppen nem utolsó sorban a fent említett Ginuwine. Persze ezek az előadók csak töredékei azoknak, akiknek dolgozott. Érdemes ismerni R. Kelly nevét, még akkor is, ha sajnálatunkra keveset hallat magáról.
Jamelia
Ki ne ismerné az utcán sétáló fekete lányt, aki klipjében szupersztárrá válik? Jamelia legismertebb dala, a Superstar számos országban slágerlistára került, majd a Stop a Bridget Jones napjójának lett a betétdala. Kisebb szünet után 2005-ben felénekelt egy dalt, azóta viszont igen keveset hallunk róla. A mára már kétgyermekes anyukává váló lány 2010-ben vonult stúdióba, de sajnos visszatérésének további formája nem jelent meg.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Ismét együtt pózoltak.
Kemény kritika érte a hírességet.
Aggódik, hogy mi fog kiderülni róla.
2024 10 legcsinosabb férfihíressége.
Újra Hallie és Annie bőrében!
Nehéz volt elfogadnia a dolgot.
Nem akar már a sorozattal foglalkozni.
Kerekedó pocakját villantotta meg.
Nem tud meglenni nélküle.
Ilyen lesz a két főszereplő.