Starity

Megjelent Medina új klipje

2012. március 26. 18:06   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Medina egy ideje már megosztotta az információt, hogy klipet forgat, ám a munkájának gyümölcsét még nem élvezhettük eddig.

hirdetés
Megjelent Medina új klipje

A dán popzene királynője folyamatosan hint el információmorzsákat rajongóinak arról, éppen mit csinál – így az sem volt titok, hogy a következő klip, mely dalhoz készül, a 12 Dage, a kisfilm pedig ma debütált.

Az énekesnő tavaly november végén jelentkezett utoljára klippel, akkor egy szerelmi háromszögben mutatta be a történéseket. A 12 Dage talán a folytatásnak is felfogható, hiszen a chilei származású énekesnő egy szőke lány oldalán keres – és talál vigaszt, majd szakítanak.

2012 egyébként változást is hozott Medinának, haja rekordgyorsasággal megnőtt, színe ugyan nem változott, ám emellett hamarosan új albuma jelenik meg. A korong nem teljesen új dalokat tartalmaz majd, hanem a Velkommen til Medina / Welcome to Medina albumok mintájára egy angol fordítás lesz – természetesen kiegészülve néhány új dallal.

A munka olyan jól halad, hogy a címadó dal, a Forever (For altid) már letölthető (illetve bele lehet hallgatni), és a borító is hivatalos. A promóció már javában zaklik, hiszen az énekesnő jelenleg hazájában, Dániában turnézik, az év második felében pedig Németország több pontján lép fel. A hétvégén pedig a dán X Factor döntőjében énekelte el a 12 Dage és a For altid egybegyúrását.

Az érdeklődők pedig alább tekinthetik meg a legújabb Medina-videót:

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek