Justin Bieber új hangzásvilággal tért vissza
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A tinisztár szakított a tőle megszokott stílussal, ezúttal Justin Timberlake nyomdokaiba szeretne lépni. A Boyfriend című szám március 26-án debütált az iTuneson, és rögtön az első helyre ugrott.
hirdetés
A kislemezt már egy hónapja várták a rajongók, Twitteren még visszaszámlálást is tartottak, ráadásul ők dönthették el két kép közül, hogy melyik legyen a borító. Amint elérkezett a várva várt nap, a Boyfriend pár óra alatt már az első helyet tudhatta magáénak az iTunes Charton és előreláthatólag ez így lesz még egy ideig.
Bieber határozottan Justin Timberlake-es hangulatot hoz új dalában. Sokat változott a tinisztár stílusa, teljesen más, mint eddig volt: sokkal komolyabb és érettebb. Az egyik külföldi rádióműsor munkatársa szerint a szám leginkább Justin Timberlake Sexy Back, az N'Sync Girlfriend, valamint a Ying Yang Twinz Wait című számainak remixére hasonlít.
A dal egyébként az idén megjelenő Believe című albumon lesz megtalálható.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Nem örülnek a rajongók.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











