Starity

Áprilisban jön a 4minute új albuma

2012. április 01. 14:02   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A dél-koreai lánybandának utoljára majdnem egy éve jelent meg albuma, így már minden 4minute-rajongó nagyon várja az új korongot.

hirdetés
Áprilisban jön a 4minute új albuma

A lányok még 2009-ben debütáltak a Cube Entertainment által, de az évek alatt hatalmas népszerűségre tettek szert. Karrierjük során a csapat három mini albumot és egy-egy koreai, illetve japán nyelvű albumot adott ki.

Az újabb nagylemezt eredetileg januárra tervezték, de a végső dátum április 12-e lett. Az albumon Dél-Korea egyik leghíresebb zenei producere, Shinsadong Tiger dolgozott együtt a lányokkal. Ugyan Tiger már működött közre a nagy sikerű zenekar albumain, de csak pár dal erejéig (Heart to Heart, Hot Issue, Mirror Mirror), és a lányok elmondták, hogy nagy megtiszteltetésnek tartják a közös munkát.

A banda azt is elárulta, hogy az új album merőben eltér az eddigiektől, mivel nemcsak a dalok lesznek teljesen új hangzásúak, hanem a lányok is új külsőt kapnak, így az új koronggal egy új stílust is felfednek.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek