Robbie Williams apa lesz
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Robbie Williams három éve még szinte rettegett a gondolattól, hogy apa legyen. Most azonban zokogott a meghatottságtól, amikor az első ultrahangfelvételen meglátta az apró kisgyermeket.
hirdetés
Robbie Williams és felesége, Ayda 2010-ben kötötték össze életüket négy év együttlét után. Ayda már régóta szeretett volna kisbabát, de Robbie három éve még így nyilatkozott a dologról: „Tartok tőle, hogy nem lennék olyan jó apa, mint kellene. Szörnyen önző vagyok, és magamon kívül senkivel sem törődöm. Eddig mindig azt csináltam amit, ahol és amikor akartam.”
Most azonban kicsattanó örömmel közölte hivatalos blogján az örömhírt: „Elárulok egy óriási titkot, amit nem bírok tovább magamban tartani: Ayda és én mami és papi leszünk. Szexeltünk! Működik! Már azt is kitaláltuk, hová jár majd óvodába a kismanó. Szerelmes vagyok a mami hasában növekvő csöppségbe. Alig várom, hogy apa legyek. Na, már sírok is!”
Úgy tűnik, Aydának sikerült rávennie a gyerekprojektre Robbie-t. Gratulálunk a boldog párnak!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kipróbált egy új hajszínt.
A híresség mesélt az exéről.
Brutális gyilkosság történt.
Felpörgött a rajongótábor egy podcast részlet miatt.
Tokióban jártak együtt.
Nem teljesen erre számítottunk.
Nem sokkal a sorozat premierje előtt mentek szét.
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Együtt dolgozhatott a szerelmével.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.











