Starity

Kizárás fenyegette a megafiúkat

2012. április 03. 18:06   |   Szerző: Eszter655

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Első dühében a Megasztár zsűritagja legszívesebben kizáratta volna a mezőnyből a versenyzőket, akik megszegték a szabályzatot.

hirdetés
Kizárás fenyegette a megafiúkat
Fotó: TV2

A Megasztár két versenyzője, Talán Attila és Nagy Kristóf „Bozont” szombat este sörözni indultak, majd állításuk szerint annyira elszaladt az idő, hogy csak késő éjjelre értek vissza a megaházba.

Az e heti kiválasztott zsűritag, Bereczki Zoltán alaposan megdorgálta a fiúkat. Végül úgy döntött, nem záratja ki őket, mert ebből a ballépésből tanulhatnak. De egy „kis” büntetést azonban kaptak: ezentúl többet kell aludniuk, hogy kevesebb idejük maradjon a felkészülésre.

„Egy profi sosem tenne ilyet! Első mérgemben azt gondoltam, megérdemelték volna, ha kizárják őket. Azóta beszéltem a srácokkal, akik megígérték, hogy ezerrel rákapcsolnak, és a maximumot hozzák ki magukból. Én mellettük leszek, és mindenben segítem őket, de tudniuk kell, hogy nálam nincs több dobásuk. Tudniuk kell, hogy az a három óra, amit szombaton kinn töltöttek, ennél sokkal hosszabb idő alatt pótolható. Ezért most az adásig minden nap másfél órával többet kell aludniuk” – árulta el Bereczki a Blikknek.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek