Lindsay Lohan eladta a ruháit
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Lindsay az utóbbi időben a botrányaival került az újságok címlapjára, és nem a színészi munkájával, aminek meg is van az eredménye, ugyanis a lány súlyos pénzügyi helyzetbe került.
hirdetés
A 26 éves színésznőről pár évvel ezelőtt még mindenki elismerően nyilatkozott, nagyon ígéretesnek tartották Hollywoodban, és olyan nagy sikerű vígjátékok köthetők a nevéhez, mint például a Bajos csajok vagy a Cserebere szerencse. Ám ma már rendszerint megkapja a botrányhősnő jelzőt, hiszen bírósági ügyek, alkohol- és drogproblémák, rehab, gázolás és botrányos arcfeltöltés köthetők a nevéhez, viszont a munkát nagy mértékben elhanyagolja az utóbbi időben.
Igaz, hogy nemrég szerepet kapott a Glee sorozatban, a filmkészítők többségét korántsem érdekli az egykor tündöklő színésznő, emiatt komoly anyagi gondokkal küszködik, és nagyon nagy szüksége van a pénzre, olyannyira, hogy még a régi ruháit is eladta.
Lindsay dizájnerektől beszerzett ruháit, táskáit és cipőit a Los Angeles-i Crossroads Trading Company vásárolta fel, amikért a lány 16 ezer dollárt zsebelhetett be, ami ugyan aprópénz az egykor milliós vagyonnal rendelkező színésznőnek, ám egy darabig ezzel is el tud boldogulni, amíg össze nem szedi magát.
„Lindsay-nek semmi jövedelme nincs, viszont egyre csak halmozódnak a számlái. Eladta a ruháit, amikből annyi volt, hogy egy hatalmas kamionnal kellett elszállítani a megvásárló cég székhelyéhez” – állítja egy forrás.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Nem zavartatták magukat.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Már nem kell a régi barátainak.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Elárulta, miért döntött így.











