A Queen, Adam Lambert és Elton John egy színpadon
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nagyon úgy néz ki, hogy a Queen végérvényesen lecsapott a fiatal, feltörekvő volt American Idolra, Adam Lambertre. A fiú bár csak a második lett a tehetségkutatón, ezek után viszont végképp kiérdemelte a címet az USA szerint.


Adam és a Queen rombolni fog együtt ezen a nyáron! Erre a nyárra nagyon úgy fest, hogy a Queen rockbanda megszerezte magának frontembernek a fiatal, de nagyon tehetséges Adam Lambertöt.
A dobos, Roger Taylor azt nyilatkozta, hogy az egykori American Idollal 4 koncertet terveznek erre a nyárra. Június 30-án biztos a moszkvai fellépés, július 4-én pedig Kijevben fogják szórakoztatni majd a rock és persze kár lenne tagadni, Adam Lambert szerelmeseit. Július elejére pedig szervezik az angliai show-t is a Sonisphere fesztivál helyett. Erre páran már vásároltak jegyet, de a fesztivált eltörölték az olimpiára hivatkozva. A Queen viszont nem szeretné, hogy a rajongók csalódottak legyenek, így pótolják a veszteséget.
„Nagyon izgatottak vagyunk. Adamnek hihetetlen hangi tartománya van, tökéletes minden szempontból, ez pedig ritka. Ő egy rendkívüli énekes és hihetetlen nagy tehetség. Valamint egyfajta színpadiasság lengi be a színpadon, ami elbűvölő” – tette hozzá Roger Taylor.
A kijevi és az angliai fellépésre pedig meghívták Elton Johnt is, ennél viszont többet nem árultak el. Az biztos viszont, hogy az angliai fellépés a Sonisphere helyett Hammersmith Apollo arénában lesz, amelynek befogadóképessége 8000 fő nagyjából, és London egyik legjelentősebb szórakoztatóközpontja.
A Queen fellépett eddig Lamberttel az American Idolban 2009-ben és az EMA-n 2011-ben. A pletykákra, miszerint ott lesznek a londoni olimpia záróshowján BB-vel, nem nyilatkozott Roger, csak sejtelmesen megjegyezte, hogy megkeresték már őt ebben az ügyben.
Kíváncsian várjuk a fejleményeket, az biztos, hogy kölcsönösen tettek jót egymásnak: a Queen Adam által biztosan teltházas koncertet fog adni a helyszíneken, hiszen világszerte mozgatja meg a Glambertöket, illetve Adam karrierjének is hatalmas ugródeszka lehet a Queennel való együttműködés.
Az énekesre rá is fér a pozitív reklám, hiszen május 14-én érkezik második stúdióalbuma, a Trespassing, amelyről a címadó dalt április 9-én mutatta meg a nagyérdeműnek. A Vimeo oldalára kattintva megnézheted a fellépést!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Tegnap volt az első meghallgatás.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.
Nézd meg, kik vihették haza a díjat.
Persze, hogy van beceneve!
Még csak 13 éves, de valóságos díva!