Starity

Névhasználati jogok miatt perelik a One Directiont

2012. április 11. 10:10   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A brit One Direction óriási népszerűségnek örvend immár Amerika-szerte is, azonban most egy amerikai fiúbanda beperli az együttest, ugyanis ők is One Direction néven játszanak.

hirdetés
Névhasználati jogok miatt perelik a One Directiont

Amikor 2010-ben a X-Faktorban megalakult a One Direction, még senki nem sejthette, mekkora szenzációt fognak kelteni, mint ahogy azt sem, hogy az Egyesült Államokban is óriási rajongótáborra és ismertségre fognak szert tenni.

Ebből van most elege egy amerikai fiúbandának, akik a véletlen folytán szintén a One Directon nevet választották maguknak megalakulásukkor, és bírósági úton próbálják visszakapni a nevüket. Az amerikai csapat kevésbé ismert ugyan, mint brit kollégáik, viszont egy évvel előbb, 2009-ben álltak össze, így úgy érzik, a névhasználati jog őket illeti. Állításuk szerint a nevet korábban regisztrálták az Amerikai Szabadalmi és Védjegy Hivatalban, így nekik van lehetőségük arra, hogy használják a híressé vált nevet, míg a népszerűbb csapatnak újat kell keresnie.

Az amerikai One Direction a fiúk lemezkiadóját, a Sonyt is perli, illetve Simon Cowell kiadóját, tőlük több, mint 1 millió dollár kártérítésre számítanak.

A brit fiúcsapat jelenleg amerikai turnéján van, és egyelőre még nem nyilatkoztak a perről.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek