Starity

VV Veronika és Cristofel románcának vége

2012. április 12. 14:02   |   Szerző: pixie1013

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A lány anyja megelégelte a fiú viselkedését, ezért kiadta Cristofel útját, holott nemrég még az esküvőt tervezgették.

hirdetés
VV Veronika és Cristofel románcának vége
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

Veronika és Cristofel kapcsolata sosem volt kiegyensúlyozott, már a villában is kétnaponta szakítottak, és a kubai csődör a játék alatt se volt teljesen hű a lányhoz. Eddig azonban mindig kibékültek, sőt már az esküvőt is tervezgették, most azonban vége a fiatalok románcának. Veronika édesanyja megelégelte, hogy Cris nem becsüli meg a lányát, és ezt Veronika is belátta.

„Nagyon nehezen beszélek erről az egészről. Cristofel már el is költözött tőlem. Eddig minden szakításkor tudtam, hogy egyszer majd úgyis kibékülünk, most már biztos vagyok benne, hogy ez nem fog bekövetkezni. Szerencsére most ő is megérti ezt az egészet, és szerintem eljutott odáig, hogy végre belássa, nincs értelme annak, ami köztünk van. Soha nem fájt még ennyire semmi, rosszulesik, hogy hallom innen-onnan, hogy már csajozik, és állítólag alakulóban van már egy kapcsolata, de tudom, mindkettőnknek jobb lesz ez így” – mesélte a Blikknek a lány.

Cristofel ennél szűkszavúbban csak annyit mondott, hogy számára már nem létezik Veronika.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek