Skins USA — mi a helyzet veletek?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Rég hallattak magukról a Skins USA szereplői. Cikkünkből most megtudhatod, mivel töltik manapság az idejüket a sorozat sztárjai.
A Skins USA sokak számára egyet jelentett az utánzással – többen is azzal vádolták a sorozatot, hogy semmi új nincs benne, csak az eredeti, 2007-es Skins teljes értékű lemásolása. Nem csoda, ha a készítők is úgy döntöttek, elég lesz belőle egy évad.
A rajongókat persze biztosan érdekli, mi a helyzet a szereplőkkel több mint egy évvel a sorozat leforgatása után. Cikkünkben arra keressük a választ, hogy mit csinálnak manapság, kaptak-e új filmszerepet, vagy esetleg visszavonultak.
James Newman – Tony
A szívtipró Tony szerepe volt az első James Newman számára – és eddig az utolsó is. Valójában a tíz epizódon, és a weblogokon kívül még sosem forgatott. Azt nem tudni, maradni kíván-e a színészi pályán.
Rachel Thevenard – Michelle
A kanadai születésű fiatalnak volt korábban egy kis szerepe a High School Musicalban, ahol felfigyeltek rá a producerek, és később beválogatták a Skins USA-ba. A sorozatban a rendkívül csinos és inteliges Michelle szerepét kapta meg. Nagy jövő állhat előtte, de – akárcsak filmbeli párja – egyelőre nem kapott még újabb szerepet ő sem.
Daniel Flaherty – Stanley
Első szerepét 2005-ben kapta, ezt követően még három másik rövidfilmben szerepelt, majd jött a Skins, mint kiugrási lehetőség. Ez Danielnek be is jött, mostanában sorra kapja a felkéréseket: először két sorozatban kapott rövidebb szerepeket, jelenleg pedig két filmet is forgat.
Sofia Black-D'Elia – Tea
A szeszélyes, leszbikus tinédzsert alakító lány jóval nagyobb tapasztalattal rendelkezett színészet terén, mint a többiek, hisz két évig az All My Children című sorozatban szerepelt. Jelenleg egy filmet forgat, aminek Born Of War a címe, de a megjelenés dátuma még nem ismeretes.
Ron Mustafa – Abbud
Abbud szerepe nem az első volt Ron számára: korábban szerepet kapott már egy videóban, valamint egy sorozatban is, ami azonban nem volt sokkal hosszabb életű, mint a Skins. A fiatal srác jelenleg az egyetem padjait koptatja, ahol politológiát tanul.
Britne Oldford – Cadie
Britne számára is jó ugródeszkának bizonyult a Skins. A különös, gyógyszereken élő lány eljátszása után két filmben is szerepet kapott, az egyik 2013 márciusában lesz látható Amerikában.
Camille Cresencia-Mills – Daisy
Camille, aki szabadidejében olvasni szeret, szintén nem kapott sem a Skins előtt, sem a Skins után semmilyen szerepet eddig. Igaz, Daisy nem is volt annyira kulcsfigura a történetben, mint például Tea vagy Michelle. Róla igen keveset tudni, szinte teljesen elrejtőzött Hollywood elől.
Jesse Carere – Chris
Jesse-nek a szexőrült Chris szerepén kívűl egyetlen alkalommal sikerült bizonyítania színészi képességeit, mégpedig egy 2008-ban készült rövidfilmben. Jelenleg egy torontói iskolában folytatja tanulmányait.
Eleanor Zichy – Eura
Eura érdekessége, hogy sosem szólalt meg egészen az utolsó részig. Jelenleg Eleanor egy horror filmet forgat, ami 2013-ban jelenik meg a tervek szerint, valamint iskolába is jár a filmforgatás mellett.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Ő Bill Kaulitz párja.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Most először nyilatkozott hosszabban.
Sokakat bántalmazott a producer.
Hamarosan bíróság elé kell állnia.
Az énekesnőt mostanában nem látták a sportoló meccsein.
Túl öregnek érzi magát a színész.
Tisztázott egy kérdést a sorozatból.