Starity

Bozontnak kellett távoznia a Megasztárból

2012. április 28. 10:10   |   Szerző: SugarGirl

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az e heti adásban Bozont és Balázs kapta a legkevesebb szavazatot, és Mester Tamás Bozontot küldte haza.

hirdetés
Bozontnak kellett távoznia a Megasztárból

A tegnap esti Megasztár adásában a versenyzőknek kedvenc dalaikat kellett énekelniük, így azon túl, hogy egy kicsivel jobban megismerhettük kedvenceinket, ők is teljes szívüket beleadhatták produkciójukba, hiszen olyan számokat énekelhettek, amiket tényleg kedveltek. Ezúttal Mester Tamás volt a kiemelt zsűritag, így ő készítette fel a versenyzőket az adásra, több-kevesebb sikerrel.

Az estét Szakos Andrea produkciója indította, aki egy Lady Gaga-számot énekelt. Andi egy, teljesen a lédit idéző szerelésben adta elő a dalt, és a koreográfia is elég merészre és látványosra sikeredett. Az utolsó szólóprodukció Radics Gigié volt, ami után a közönség és a fél zsűri is állva tapsolt, valamint Liptai Claudia ismét elsírta magát.

Bár a zsűri lehúzta Bozont produkcióját, mégsem telt számára sikerek nélkül a hét. Mivel mindenki róla és Nagy Adri előző heti szerelmi vallomásáról beszélt, elkezdett gondolkozni azon, hogy talán mégis többet érez barátságnál, így meghívta a lányt egy romantikus vacsorára, ahol közelebbről is megismerhették egymást.

A versenyzők azonban többször is színpadra álltak az este folyamán, hiszen duetteket énekeltek egymással. Az első duett előadás Bozonté és Benjié volt, akik inkább a bohóckodásra fektették a hangsúlyt. Ezt a zsűri észrevételezte is, azt mondták, hogy legalább már túl vannak a legrosszabb produkciójukon.

Talán Attila és Farkas-Jenser Balázs közös fellépése sem aratott osztatlan sikert, azt mondták, hogy míg Balázs jól teljesített, Attila sokszor elcsúszott, és hamis is volt. Viszont Gigi és Andi produkciója fergetegesre sikeredett, a zsűri egy rossz szót sem tudott rá mondani, és a közönségnek is tetszett.

Az extra fellépő az Anna and the Barbies volt, akik váratlan és kissé elvont koreográfiával, ruházattal és dallal léptek fel.

A szavazatok lezárása után elsorolták a három továbbjutót, így Farkas-Jenser Balázs, Talán Attila és Bozont maradt a színpadon. Az újraindított szavazás alapján Talán Attila jutott tovább, és a zsűritagok pedig egyhangúan Balázst szerették volna látni a következő adásban, így Bozont számára ért véget a Megasztár.

Jövő héten a versenyzők a magyar zenei paletta ismert előadóival fognak duettet énekelni, azonban valakinek akkor is távoznia kell majd.

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek