Hamarosan startol a 2012-es Eurovízió
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Még néhány nap, és ismét kezdetét veszi Európa kedvenc műsora – két elődöntő és a finálé vár ránk. Bakuban már pezseg az élet, minden versenyző megérkezett.


Május 22-én tartják az első elődöntőt – ahol Magyarország képviselője, a Compact Disco is fellép – majd 24-én a második felvonás méretteti meg magát. A két elődöntő legjobbjai a fináléban ütköznek meg, amely május 26-án kerül lebonyolításra. Mivel csak néhány nap van a kezdésig, az énekesek elkezdték a próbákat, s ezzel együtt a sajtótájékoztatók hosszú sora is elkezdődött.
A mai napon, azaz május 13-án Montenegró, Izland, Görögország, Lettország, Albánia, Románia, Svájc, Belgium és Finnország tartott sajtótájékoztatót, illetve ők már próbáltak is az arénában, a magyar képviselő, a Compact Disco holnap lép színpadra először. A próbák május 20-ig tartanak, 21-én, kedden ruhapróba és 22-én, kedden elstartol az 57. Eurovíziós Dalfesztivál.
A színpadot elsőként a montenegrói delegáció próbálhatta ki, akik Rambo Amadeus vezényletével egy szamarat is a színpadra csábítottak, így egyedi produkciójuk lehet, habár az énekes köztudottan fura figura. Másodikként a Greta Salome & Jonsi duó, azaz az izlandiak próbáltak, harmadikként pedig a görög hölgy, Elefheria Eleftheriou, aki dalszövegéhez híven úgy táncolt, mint egy megszállott.
Eddig a lett énekesnő, Anmary próbája volt a legszínesebb: a díszlet minden bizonnyal a nyarat idézi, eközben az albán énekesnő, Rona Nishliu erőteljes hangjával hódított, míg a románok inkább latinosra vették a figurát. Emellett a svájci rockerek, a sinplusos fiúk is hozták a megszokott formájukat: Ivan és Gabriel a jól megszokott őrültséggel vette a próbát.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Szülinapot ünnepelt a sztár.
Dúl köztük a szerelem.
Brenda Songgal két gyermekük van.
Új klipje nem tetszett az egyháznak.
X-en kezdet el terjedni néhány meghitt kép róluk.
Együtt töltötték a Hálaadást.
Kirobbant a botrány.
Mindenkit meglepett az örökösnő.
Újabb posztban emlékezett meg róla.
A 21 éves futónő öngyilkos lett.