Megvannak a Dancing with the Stars döntősei
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Megvan a Dancing with the Stars három finalistája, akik közül valaki május 22-én megnyeri a show-t.
hirdetés
A Dancing With The Stars – itthon Szombat esti lázként ismert táncshow – 14. szériája március 19-én kezdődött. Ekkor még 12 pár volt a versenyben. Minden hétfő este előálltak egy vagy két tánccal, amire a zsűri és a közönség is egyaránt szavazott, majd kedd este visszatértek, hogy kihirdessék az eredményt. Az első páros március 27-én búcsúzott.
Mostanra azonban már a kilencedik hét is lezajlott, így május 22-én véget ér a show. Az elődöntőben már csak négy páros mérközött meg a fődíjért. Ezen a héten mindenki két-két téncot mutatott be. Donald Driver és Peta Murgatroyd szambát és keringőt, Katherine Jenkins és  Mark Ballas quickstepet és salsát, William Levy és Cheryl Burke tangót és szambát, valamint  Maria Menounos és  Derek Hough argentin tangót és jive-ot táncolt. A show-tól Maria és Derek búcsúzott.
A döntőbe pedig Donald Driver és Peta Murgatroyd (salsa – freestyle), Katherine Jenkins és  Mark Ballas (tangó – freestyle) és William Levy és  Cheryl Burke (keringő – freestyle) jutott be.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Megtartották az esküvőt.











