Starity

Új pasira talált Rihanna?

2012. május 17. 13:01   |   Szerző: mayaa.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A barbadosi énekesnő úgy látszik, nem tud lenyugodni, és egyik pasi jön a másik után. Most például egy NBA-s kosarassal hozták hírbe.

hirdetés
Új pasira talált Rihanna?

A 2005-ben berobbant lányt karrierje kezdetén mindenki jókislánynak gondolta, nem feltételeztek róla semmi rosszat, ám a mai Rihannát megnézve már kijelenthetjük: szöges ellentéte ez egykori énjének.

Folyamatos botrányaival és zavaros pasiügyeivel sikerül mindig a címlapokra kerülnie, és ez most sem történt másként, ugyanis a legfrissebb pletykák szerint az énekesnőt az NBA-sztár J.R. Smithszel látták a New York-i Veranda nightclubban.

Az In Touch Weekly egyik forrása szerint egész este el sem mozdultak egymás mellől, és végig kézenfogva szórakoztak. Egész éjjel kézen fogva flörtöltek egymással. Végig az ölében ült, és nagyon közel volt hozzá” – állítja a szemtanú.

A forrás azt is elmondta, hogy a kosaras csapatának egyik legellentmondásosabb játékosa, ezért is tetszik annyira az énekesnőnek, aki köztudottan imádja a rosszfiúkat.

Nem tudjuk, mi áll a háttérben, de az tény, hogy J.R sem a jókisfiú kategóriába tartozik, ugyanis nemrég megbírságolták huszönötezer dollárra, mivel egy pikáns fotót tett közzé a Twitteren, ami egy lányról készült a sztár hálószobájában, és az ismeretlen hölgy a képen tangában pózol, amiért persze egyből beperelte a kosarast.

Tehát Rihanna új választottja is egy igazi rosszfiú, mint ahogy exe, Chris Brown is volt – sokak szerint csak őt akarja féltékennyé tenni a lány az új kapcsolatával.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek