Starity

Már nem Guinness-rekorder a The White Stripes

2012. május 19. 18:06   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Meg és Jack White 2007-ben állították fel Minden idők legrövidebb koncertje elnevezésű Guinness-rekordjukat. Ma már azonban ez nincs így.

hirdetés
Már nem Guinness-rekorder a The White Stripes

Ha valaki bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe, és nem döntik meg az elért eredményét, akkor jogosan követelheti, hogy benne is legyen a könyvben. Így gondolkozott Jack White is, aki egy nemrégiben készült interjú alatt fejtette ki nemtetszését, miszerint a könyv szerkesztői kifelejtették a 2007-ben elért rekordjukat a könyvből.

Egy amerikai lap járt utána a dolognak, és kiderült, hogy a The White Stripes azért maradt ki a kötetből, mert technikai gondok akadtak: azután a bizonyos koncertjük után annyian jelentkeztek ebben a kategóriában, miszerint megdöntötték a két White idejét, hogy a Guinness Rekordokat felügyelők inkább felfüggesztették a Legrövidebb dal, koncert és vers kategóriát.

Így a koncert, amin Jack mindössze egy akkordot játszott el a gitárján, 2009-ig birtokolta Minden idők legrövidebb koncertje Guinness-rekordját, hisz a kategóriát törölték. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy ez egy emlékezetes rekord marad, és nem csak a valamikori The White Stripes-rajongóknak!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek