Starity

A javulás irányába halad Drew Seeley

2012. május 21. 16:04   |   Szerző: Atina21

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Freshman Father című családi film főszereplőjének megjelent a legújabb száma, mely a For The Better címet kapta.

hirdetés
A javulás irányába halad Drew Seeley

A sztár egy percre sem unatkozik, hiszen nem olyan régen jelent meg a Fly című dala és a hozzá készült kisfilm is.

Az énekes-színész megjelentette legújabb számát, a For The Bettert, melyet meg is osztott a rajongóival a hivatalos oldalán. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ez a szerzemény egy új albumon lesz-e megtalálható, ugyanis az már biztos, hogy nem a The Resolutionon hallható. Az ehhez készült klipről sincsenek indormációk.

Seeley-t már 2002-ben megismerhettük, amikor is szerepet kapott a méltán népszerű Dawson és a haverok sorozatban. Ezután sorra következtek a szerepek. Játszott még a Tuti gimiben, a Külvárosi tinisorsban, ezekben inkább mellékszerepeket osztottak rá. Majd 2008-ban jött az áttörés a Hamupipőke történettel, melyben Selena Gomezzel alkottak egy párt. Tehát a színészkedésben és az éneklésben is gőzerővel hajt a legnagyobb sztárok felé.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek