Rajongó ugrott fel Adam Lamberthöz
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Adam Lambert valószínűleg nem számított arra, hogy az egyik rajongója lepi meg a színpadon Cuckoo dala közben.


Adam Lambert tegnap a New Jersey-ben járt a KTUphoria koncerten, és előadott egy kisebb szettet első és most megjelent második lemezéről. Amikor azonban Cuckoo dalához ért, észrevett egy nőt a színpad szélén, akire úgy utalt: „ki az az őrült k*rva?”, majd magához invitálta. Adam nem ijedt meg, és nem kérte testőrök segítségét a „kéretlen” rajongó láttán, sőt, hagyta, hogy a lány kedvére tapogassa az arcát, és szó szerint ráugorjon.
Az biztos, hogy a rajongónak egy olyan álom vált valóra, amiről a legtöbb csak álmodozik. Adam beszélgetett a lánnyal, incselkedett vele, majd mikor elköszönt tőle, játékosan megcsapkodta a fenekét. Egészen jól kijött a helyzet, hiszen a Cuckoo (amerikai szlengben: megőrülünk, elvesztjük az eszünk) dala pontosan kifejezi a nő tettét a koncerten.
Pozitív, hogy Lambert nem zavarta csak úgy el a betolakodót, hanem bevonta a show-ba, és igazán kedves volt. Valószínűleg ezért nyerte meg megannyi ember szívét.
Trespassing albumának promóciójának közepén jár az énekes, így biztosan örült, hogy a rengeteg hasonló kaliberű koncert között történt valami izgalom. De ha ez még sem lenne elég, Never Close Our Eyes videója is a héten érkezik.
Az esetet 0.15-től–1.15-ig tekinthetitek meg az alábbi videóban:

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Interjút adott a színész.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.