Mentálisan módosítani akarták Adam Lambertöt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Adam Lambert végleg lehámozta magáról az American Idolos skatulyát, és új, látványos klippel jelentkezett, ahol az emberek felett vették át a hatalmat.


Adam Lambert második kisfilmjét a Trespassing lemezről május közepén forgatták le, és ma, május 29-én reggel 9 órától már meg is tekinthettük. A kritikusok szerint a Never Close Our Eyes lehet Lambert kislemezei és videoklipjei közül a legnagyobb durranás.
A videóban Lambert és néhány ember csapdába esett egy létesítményben, ahol kamerával figyelték meg őket a nap 24 órájában, tudatmódosító gyógyszerek és kezelések alatt álltak. Adam azonban egyik nap fellázadt, és szökésre buzdította a robotoló, alig élő sorstársait.
Lambert már korábban kifejtette, hogy a dal videójának ötlete tőle származik, és remek rendezők segítettek neki megvalósítani ötleteit: „Szó szerint értelmeztem a dalban a »tágra nyíl a szemünk« és az »éljünk következmények nélkül« részt. Mindenkinek megvan a hatalma a saját életre!” Mi is bizonyíthatná jobban, mint a látványos lezárás, mikor Adamék szembeszállnak a hatalommal, és kezükbe veszik az irányítást?
Bizonyos szemszögből emlékeztethet minket Az éhezők viadalára, azonban a kisfilm alap elképzelése a sci-fi irány volt: „Dori Oskowitz csodálatos munkát végzett, nagyon izgatott vagyok az emberek véleményére sci-fis elképzelésünk miatt. A jövőben játszódik az egész, de természetesen ez nem a valóság, csak a képzelet.”
A Never Close Our Eyes kislemez eddig nem teljesített jól – a klip biztosan sokat dob az eladásokon! –, azonban a Trespassing lemeze elsőként kezdett a Billboard Hot 200 listáján, így ő az első nyíltan meleg énekes, akinek ez összejött. A dal Bruno Mars és Dr. Luke keze munkáját dicséri.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Egy időre jegeli a barátságot.
Még csak 13 éves, de valóságos díva!
Persze, hogy van beceneve!
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Beadta a válási papírokat
Kifütyültékőt a szurkolók.