Starity

Jennifer Lopez és Marc Anthony egy színpadon

2012. május 30. 11:11   |   Szerző: nagyalbi

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egykori álompár kézen fogva jelent meg Las Vegasban, közös tehetségkutató műsoruk záróünnepségén.

hirdetés
Jennifer Lopez és Marc Anthony egy színpadon

A válófélben lévő Jennifer Lopez és Marc Anthony leckét adott más, hasonló cipőben járó pároknak az érett, felnőtt viselkedésből, amikor bebizonyította, hogy képes a civilizált együttműködésre.

Bár házasságuknak vége, 4 éves ikergyermekeik érdekében a két sztár mindent megtesz azért, hogy kapcsolatuk békés maradjon. Sőt most, szakításuk után 10 hónappal úgy gondolják, hogy fenn tudják majd tartani sok éves múltra visszatekintő barátságukat.

Az biztos, hogy példaértékű, ahogy az elmúlt időszakban együtt dolgoztak közös tehetségkutató műsoruk, a Que Viva! The Chosen forgatásán, a hétvégén pedig mindketten szerepeltek a sorozat lezárásaként megrendezett nagyszabású színpadi show-ban. Az előadást a Mandalay Bay Events Centerben (Las Vegas, Nevada) tartották május 26-án, s ennek keretében Jennifer és Marc két-két dalt énekeltek saját repertoárjukból. Bár az est folyamán külön-külön szerepeltek, a fináléban együtt, kézen fogva jelentek meg a színpadon, boldogan mosolyogtak és integettek a nézőknek.

A RadarOnline.com szerint a tömeg szinte megőrült, amikor végül szeretetteljesen megölelték egymást. A meghitt gesztus azonban nem jelenti azt, hogy bármelyikük is gondolkodna az újrakezdésen, hiszen egy ideje már mindketten másik partner oldalán láthatók. Jennifer elválaszthatatlan háttértáncosától, Casper Smarttól, Marc pedig a gyönyörű venezuelai modellel, Shannon de Limával jár. A sztárok a közelmúltban hivatalosan is elindították a válási folyamatot: Anthony áprilisban nyújtotta be a keresetet a bíróságra.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek