Érkezik Ciara új albuma
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ciara május végén jelentette be, hogy idén új, ötödik stúdióalbumával örvendezteti meg rajongóit.


Az R&B énekesnő utoljára 2010-ben jelentkezett új koronggal, amely Basic Instinct címen került a boltokba. Az album nem aratott hatalmas sikert a rajongók körében, azonban az amerikai Billboard-listán sikerült a 11. helyig felküzdenie magát.
Most viszont nagyobb sikert könyvelhet el, hiszen új albuma hamarosan megérkezik. Pontos dátumot nem közöltek, Ciara pedig annyit mondott, minél hamarabb ki szeretné adni. Az énekesnő már a korong címét is megosztotta a nagyközönséggel. A One Woman Army című közelgő lemezt CiCi az egyik legszemélyesebb hangvételű munkájának titulálta, melyben összes érzését kiadhatta.
Ez lesz debütáló albuma az Epic Recordsnál, ahol új „családja” segített neki a korong munkálatain. Olyan producerekkel dolgozott együtt, mint Tricky Stewart, Harvey Mason Jr. és Damon Thomas. Közreműködőket még nem tudhatunk, illetve 2Chainz neve már biztosan szerepelni fog az albumon, hiszen az első dalban ő segédkezett.
A lemez első felvétele, a Sweat tegnap érkezett meg, s már eddig is meleg fogadtatásban részesült. A dal hivatalosan június 19-től lesz elérhető az iTuneson, azt pedig az album megjelenése követi.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Tegnap volt az első meghallgatás.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.
Nézd meg, kik vihették haza a díjat.
Még csak 13 éves, de valóságos díva!
Persze, hogy van beceneve!
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.