Starity

Érkezik a Rendőrakadémia feldolgozása

2012. június 06. 12:12   |   Szerző: ophely88

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Érkezik a Rendőrakadémia-remake a Warner Bros jóvoltából. A filmet egy egykoron tartalékos tiszt és a Másnaposok, illetve a Szakíts, ha bírsz stábja alkotja meg.

hirdetés
Érkezik a Rendőrakadémia feldolgozása

Már január elején megerősítette Paul Maslansky (az eredeti film rendezője), hogy a film feldolgozását hamarosan elkezdik forgatni. Azóta azzal az információval álltak rendelkezésünkre, hogy egy egykoron tartalékos tiszt, aki 2005 óta rendez, fogja szárnyai alá venni a filmet, kiütve a sorból sok más, nagyobb rendezőt. Már 2006-ban is volt szó a remake-ről, és visszahívtak mindenkit, akit az eredeti filmekben szerepelt, ám az utolsó pillanatban úgy döntött a stúdió, hogy finomításra vár a projekt.

Azóta kiderült, hogy Steve Guttenberg szívesen részt venne az új filmben, ám meglátván a forgatókönyveket, sorra dobálta azokat vissza. Most úgy tűnik, hogy a New Line Cinema jóvoltából végleges döntések születtek. A Másnaposok és a Szakíts, ha bírsz írói felelnek a sztoriért, Scott Zabielski, aki 2005-ben kezdett rendezni, és egy bukott amerikai pilotot tud felmutatni az önéletrajzában, az eredeti projekt producerével, Paul Maslanskyval fogja rendezni a filmet, ami egy csoport fiatal rendőr a rendőrakadémián átélt kalandjairól szól majd, új szereplőkkel. A régebbi színészek közül mindenkit szeretnének visszahozni, kivétel Buba Smitht, aki tavaly meghalt.

A forgatás augusztusban kezdődne, ám ez még nem hivatalosan megerősített információ. A producer ezt nyilatkozta a projekttel kapcsolatban: „Másabb lesz, mint az eredeti. Reméljük, hogy sok új tehetséget találunk, többek közt komikusokat, és megadjuk nekik a lehetőséget a kibontakozásra. Ez nem lesz egy újabb feldolgozás, ez jó film lesz. Talán az intro zenét is felhasználjuk a zenei alapoknál.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek