Starity

Második babáját várja Gisele Bündchen

2012. június 07. 09:09   |   Szerző: mayaa.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A brazil szupermodell a ma szárnyra kapott hírek szerint ismét kisbabát vár.

hirdetés
Második babáját várja Gisele Bündchen

Ha igazak a ma felröppent hírek, akkor a világ egyik legkeresettebb szupermodellje, Gisele Bündchen újra anyai örömök elé nézhet az elkövetkezendő időkben.

A brazil szépségnek és férjének, az amerikai focijátékos Tom Bradynek nem lenne új a szülői szerep, mivel 2009-ben megszületett első közös gyermekük, Benjamin, valamint Tomnak már van egy korábbi kapcsolatából született négyéves fia, Jack.

Egy forrás így számolt be az Us Weeklynek: „Igen, Gisele várandós. Már a harmadik hónapban van. Nagyon boldogok.”

Bár a pár még nem erősítette meg a baba érkezését, egyre több helyen jelenik meg a hír, és sokan egyből Gisele 2010-es nyilatkozatára gondoltak: „Biztosan szeretnénk több gyereket, de még nem tudjuk, hogy mikor.”

Sokak szerint az is biztató jel, hogy a pár nem árul el semmit az új babáról, mivel 2009-ben, Benjamin születése előtt is próbáltak a végletekig titkolózni, ám később mégiscsak tudomást szerzett a világ a kisfiúról.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek