Adele: „Meghalnék, ha egy exem dalt írna rólam”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az aranytorkú énekesnő meglepő vallomást tett egy nem rég lezajlott interjúban.
hirdetés
Adele nemrég volt a Today Show-ban, ahol dalai eredetéről kérdezték. Köztudott, hogy világsikerű szerzeményei többnyire exbarátairól szólnak, és összetört szíve miatt írta azokat a dalokat. Megkérdezték a televíziós műsorban, hogy ő hogy érezné magát, ha róla írnának. Az énekesnő azt mondta, mulatságos lenne, de meg lenne bántva.
„Az exbarátom tudja, hogy a slágereim róla szólnak, de szerencsére tudja kezelni a helyzetet. Minden tiszteletem neki, amiért eltűri, én már meghaltam volna, ha rólam és a személyes dolgaimról írtak volna.”
Hozzátette, hogy ő nem bosszúból írta a dalokat, csupán kiöntötte szíve bánatát, és sajátos terápiának szánta. „Nem tudtam, hogy az album ekkora siker lesz, ha tudtam volna, óvatosabb lettem volna” – magyarázta a 21 címet viselő album énekesnője.
Nos, mi nem bánjuk, hogy az énekesnő ennyire őszinte volt, hisz akkor nem biztos, hogy ilyen nagyszerű albummal tudott volna előrukkolni.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Meglepő dolgot árult el.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.











