Starity

Szeptemberben jön a The Script új lemeze

2012. június 21. 08:08   |   Szerző: Barbus87

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A rajongók hónapok óta tudni vélik, hogy a három fiú kemény munkát végez a stúdióban, júniustól azonban elő is rendelhetik az albumot.

hirdetés
Szeptemberben jön a The Script új lemeze

Danny hónapok óta a Voice UK és a The Script stúdiója között ingázik, hiszen amellett, hogy ő volt a tehetségkutató egyik mentora, együttesével a harmadik nagylemezüket készítik.

A június 2-án megrendezett Voice UK fináléra a The Script másik két tagja, Glen Power és Mark Sheehan is meghívást kapott, hogy élőben szurkolhassanak Danny mentoráltjának, Bo Bruce-nak.

A fiúk a rajongóikról sem feledkeztek meg a műsor ideje alatt, hivtalos Twitter-oldalukon nyilvánosságra hozták új lemezük megjelenésének időpontját és címét is. A zenekar igen kreatívan a #3 nevet adták az albumnak és egészen pontosan a 2010-ben megjelent nagylemezük, a Science & Faith második évfordulóján, szeptember 10-én kerül a boltokba. Reméljük az évforduló szerencsét hoz a srácoknak, és legalább annyian megveszik, mint az előzőt.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek