Starity

A spanyol tehetségkutató legnagyobb nyertesei

2012. július 01. 11:11   |   Szerző: Sally Sparrow

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A spanyol Operción Triunfo (Győzelem hadművelet) hosszú ideje nagy sikerrel fut a televízióban. Az évek során sok tehetséges előadót fedezett fel a műsor, az alábbi cikkben azokat az énekeseket mutatjuk be, akiknek sikerült az áttörés és a mai napig nagy népszerűségnek örvendenek.

hirdetés
A spanyol tehetségkutató legnagyobb nyertesei

Az Operación Triunfo egy a nálunk futó Megasztárhoz hasonló énekverseny (volt) a spanyol televízióban. 2001-ben került adásba először, és azóta mondhatni folyamatosan műsoron van, már nyolc széria is lement belőle. Az első három évadot még a TVE-csatorna sugározta, a negyediktől a legutóbbi, 2011-es nyolcadik versenyig pedig a Telecinco.

Számos versenyző mutathatta már meg tudását hétről hétre, amik a hazai tehetségkutatókhoz hasonlóan mindig egy-egy énekes kiesésével folytatódott tovább, bár a műsor forgatókönyve szerint a zsűri minden adásban négy személyt jelölt meg, akik szerintük kiesésre alkalmasak lennének az adott adás alapján. Az első három széria végén hatan maradtak, majd közülük háromra szűkült azoknak a köre, akik elnyerhették a jogot; indulást az Eurovíziós Dalfesztiválon Spanyolországot képviselve. A fődíj ugyanis ezt a képviseleti jogot is magában foglalta.

A többi évad már változtatott a szabályokon, és a közönség dönthetett folyamatosan, kit szeretnének delegálni a nívós megmérettetésre, illetve, hogy kit szeretnének nyertesként látni a műsor legvégén. A legeslegnépszerűbb széria egyébként egyértelműen a legelső, 2001/2002-es volt, melyek szereplői közül a legtöbb név képes volt fennmaradni a zeneipar mocsaras táptalaján. Őket a mai napig szeretik, felismerik a lakosok, s nem szűnő rajongással veszik körül őket.

hirdetés

Az alábbiakban azt a hat énekest mutatjuk be, akik a mai napig hatalmas népszerűségnek örvendenek a műsor által, és karrierjük nem csak nem állt le, de folyamatosan felfelé ível.

Rosa López

Az első OT nyertese. A jelenleg 31 éves énekesnő magabiztosan menetelt végig a versenyben, csodálatos hangjával szabályosan mindenkit elbűvölt. Első albuma 2002-ben került a boltokba Rosa címmel. Ezt még 6 másik lemez követette, melyek közül a legutóbbi pont idén jelent meg. Az énekesnő zenei karrierjét ügyesen kombinálva színházban is szerepel. 2002-ben túlterheltség miatt kórházba került, hangja teljesen elment és le kellett mondania koncertturnéjának következő három állomását. Hangszalagjain ugyanis duzzanatok keletkeztek, amelyek helyrejövetelét ki kellett volna várnia, ám a BMG Ariola szervezte turné aprócska pihenőt követően mégis folytatódott, ennek pedig meg is lett a következménye: Rosa a valenciai koncert előtt 40 perccel ismét feladta. A duzzanatokat ismét felfedezték az orvosok, s újabb 9 koncert került törlésre. Közel egy hónapig az énekesnőnek beszélnie sem volt szabad, a sajtó pedig rosszindulatával megtalálta: azt rebesgették, végleg feladja pályafutását: erre maga Rosa cáfolt rá év végén egy sajtótájékoztatón, ahol bejelentette visszatérését.

David Bustamante

Az ő nevét szintén a legelső OT-ból ismerhetjük. A jelenleg 30 esztendős fiatalember 2002-ben harmadik helyezést el a tehetségkutatóban. Még ugyanebben az évben megjelent első szólóalbuma, mely vezetéknevét viselte és amit még további 8 lemez követett. A legutóbbi 2011-ben jelent meg Mío, azaz Enyém címmel. Mivel az Operacion Triunfo lett 2001 legnézettebb tévéműsora, a népszerűség hamar megtalálta a tehetséges, és nem utolsó sorban rendkívül jóképű énekest. Érdekesség, hogy ugyan az Eurovíziós Dalfesztiválra Rosa ment, David mégis elkísérte őt többedmagával, és egyfajta kórusként működött közre játékostársa mögött a versenyben. Első igazi koncertturnéjára több, mint fél millió ember volt kíváncsi. Nős, felesége Paula Echevarría, akivel első gyermeke, egy kislány 2008-ban jött a világra.

Chenoa

Szintén az első széria versenyzője volt, és talán a lányok közül a mai napig a legnépszerűbb előadó. A napokon belül 37. születésnapját ünneplő Laura a versenyben a negyedik helyig jutott, s már rögtön 2002-ben a boltokba került első szólóalbuma, mely nemes egyszerűséggel a Chenoa címet kapta. Azóta népszerűsége töretlen, hiszen bámulatos hangjával bebizonyította, mi mindenre képes. Egyszerű popdaloktól kezdve a rock slágereken át, egészen a jazzig és bluesig bezárólag mindenben sikerrel próbálta ki magát. Koncertjein mindig teltházak fogadják, nincs turnéja ováció nélkül. Amikor csak teheti, élőben énekel, akár egy szál gitárkísérettel maga mögött. Ugyanakkor állandó rock zenekara van, akik minden nagyobb fellépésére elkísérik. A verseny alatt kollégájával, David Bisballal szerelembe estek egymással, s bár szép és komoly kapcsolat volt az övék, végül szakítással végződött. Az énekesnő mentes a botrányoktól, annak ellenére is, hogy a sajtó szeret a magánéletével foglalkozni, amit igyekszik védeni. Jelenleg boldog párkapcsolatban él Curi Gallardoval. Teljes mellszélességgel támogat mindennemű jótékony megmozdulást. Legutóbbi digitális EP-je tavaly jelent meg Como un fantasma, azaz Mint egy szellem címmel.

David Bisbal

Az úriember azonos szériában tűnt fel a többiekkel. A 33 éves énekes lett a műsor legjobb férfihangja, a második, megtisztelő helyen végzett. Első albuma 2002-ben jelent meg neki is, Corazón latino, azaz Latin szív cím alatt. Talán ő az egyetlen, aki valamilyen szinten nemzetközi ismertségre is szert tudott tenni, hiszen olyan hírességekkel énekelt duettet és lépett már együtt színpadra, mint például Miley Cyrus vagy Rihanna. A szemtelenül jóképű énekes már a tehetségkutató ideje alatt szemet vetett Chenoára, aki viszonozta érzelmeit. A szerelmespár amellett, hogy viszonylag sokáig együtt volt, több duettet is előadott. Bisbal legutóbbi akusztikus lemeze Una noche en el teatro real (Egy este a valóság színházában) címmel 2011-ben jelent meg. David Bustamantéhoz hasonlóan ő is részt vett az Eurovíziós Dalfesztiválon a Rosa mögött felálló kórusban. David elvált, exfelesége Elena Tablada, akitől egy gyermeke született. Jelenleg szingli. A chenoisták egyik titkos vágya, hogy az énekesnő és ő ismét egymásra találjanak. Ezt mindkét fél cáfolta, ugyanakkor azt elismerik, hogy a mai napig nagyon jó és mély barátságban állnak egymással.

Edurne

A szépséges hölgy kivételesen a negyedik szériában tűnt fel. A jelenleg mindössze 26 esztendős énekesnő álmában sem hitte volna, hogy ekkora áttörést hoz majd neki a műsor, melyben a hatodik helyig menetelt. 2006-ban jelent meg első szólóalbuma, mely ugyanúgy, ahogy majdnem mindenkinek, saját nevét viselte. Eddig összesen négy lemeze jelent meg, legutóbb 2010-ben a Nueva piel (Új bőr) című, mely egy jelentős stílusváltást prezentált a közönség felé, hiszen elektronikusabb, modernebb hangzású korongról van szó. Ugyanakkor jelent már meg musicalalbuma is, amelyen népszerű slágereket adott elő spanyol nyelven. A sokak szerint a Barátok közt Balogh Edinájára nagyon hasonlító Edurne egyébként színésznőként is dolgozik, hiszen már másodjára kérték fel őt a Grease című musical női főszerepére. Sandy karakterét nagyon szereti, s a közönség is roppant elégedett a tehetséges lány által nyújtott teljesítménnyel. Az énekesnő jelenleg kétlaki életet él, Anglia és Spanyolország között ingázik, hiszen kedvese nem más, mint a focista David de Gea. A tehetségkutatóban olyan hírességektől választott dalt, mint például Nancy Sinatra, Kylie Minogue, Thalía vagy éppen az ABBA.

Soraya Arnelas

A tehetséges énekesnő is, ahogyan Edurne, a negyedik szériában tűnt fel, annyi különbséggel, hogy a második helyezést érte el, ezzel pedig ő lett az év legjobb női hangja is. Az idén a harmadik x-et betöltő hölgy neve többeknek ismerős lehet, hiszen ő képviselte Spanyolországot 2009-ben az Eurovíziós Dalfesztiválon La noche es para mí (Az éjszaka nekem való) című slágerével. A kicsit arabos beütésű dal nagy népszerűségnek örvendett a verseny alatt a nézők részéről. Debütáló albuma egyébként 2005-ben került a boltokba Corazón de fuego címmel, mely magyarul annyit jelent, hogy Tüzes szív. Ezt követően további négy lemeze jelent meg, a sorban a 7. pedig idénre várható. Az ő munkássága leginkább az elektronikus pop, trance és house zenét képviseli.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek