Doktor House a Robotzsaruval harcol
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Doktor House főszereplője Hugh Laurie ezúttal teljesen új szerepben lesz látható, hiszen ezúttal megmutatja a gonoszabb énjét.
hirdetés
Az angol színész már javában tárgyal az MGM stúdióval annak érdekében, hogy az 1987-es Robotzsaru című produkcióban kaphasson egy szerepet, méghozzá a gonoszét.
A filmet José Padilha rendezi majd, a címszereplőt pedig Joel Kinnaman fogja alakítani. A jól ismert sztori szerint a meggyilkolt rendőrt, Alex Murphyt félig robot, félig ember szuperzsaruvá alakítva hozzák vissza az életbe. A kiborg azonban szembefordul az őt robottá változtató Omnicorppal, amelynek vezetőjét Laurie játssza – írja Variety című filmes szaklap.
Hugh Laurie egy percig sem tétlenkedik, hiszen nem olyan régen fejeződött be a 8 évadot megélt Doktor House, mely meghozta neki a világsikert. Majd pedig nem olyan régen mutatták be az észak-amerikai mozikban a The Oranges című romantikus mozifilmet.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Megvolt a hagyatéki eljárás.
A pillanat gyorsan terjedt az interneten.
Az egyik tetoválása problémát okozott.
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
Itt a bizonyíték a románcra.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
10 évet töltött a sorozattal.
Volt egy kérésünk minden vendéghez.













