Starity

Maite Perroni elájult forgatás közben!

2012. június 17. 17:05   |   Szerző: dorrry

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Televisa még csak nemrég kezdte el a Chacito de Cielo című telenovella forgatását Maite Perroni főszereplésével, de a sorozat felvételeit máris le kellett állítani, ugyanis Maite váratlanul elájult a felvételek alatt.

hirdetés
Maite Perroni elájult forgatás közben!

A stábtagok elmondása szerint Maite Perroni sugárzott a boldogságtól, hogy újra forgathat, és teljes erőbedobással dolgozott. Minden rendben is ment egészen addig, amíg a színésznő el nem ájult. A jelenlévők természetesen azonnal mentőt hívtak, de a annak kiérkezéséig Maite magához is tért.

A történtek azonnal kiszivárogtak, és a sajtó elkezdte találgatni az ájulás okát. Legtöbben arra gondoltak, hogy a szépség brutálisan fogyókúrázni kezdett, hogy megszabaduljon az emúlt évben felszedett kilóktól. Maite azonnal reagált a sajtó feltételezésére:

„Jól vagyok, semmi bajom! Én nem tartozom azokhoz a nőkhöz, akik szerint a piszkafa testalkat a vonzó, úgyhogy nem is próbálok fogyni. Úgy gondolom, hogy egy lány akkor szexi, ha természtes, és nem azokhoz a torz, Barbie-baba külsejű modellekhez akar hasonlítani, akiket a reklámokban és a plakátokon látunk – mesélte Maite az ¡Hola! magazinnak, majd a híresztelésekkel kapcsolatban hozzátette: – Ha az emberek azt látják, hogy valaki boldog és meg van elégedve a munkájával, óhatatlanul elkezdik a pozitivumok helyett a hátulütőket keresni. Mit csinál rosszul, milyen viták vannak a párkapcsolatában, mekkora traumák érték? Más sikerének önzetlenül örülni mindig nehezebb, mint rosszindulatú pletykákat gyártani.”

Ha a népszerű sztár valóban igazat mond, akkor vajon mitől ájult el? Lehetséges, hogy valami komolyabb betegséggel küzd, amiről egyelőre nem hajlandó beszámolni, vagy valóban csak egy kicsit túlhajszolta magát?

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek