Starity

Itt a vége! Megszűnik a Neo FM

2012. június 20. 13:01   |   Szerző: MTI / Starity

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa szerdán felmondta a Neo FM rádiót üzemeltető FM1 Zrt.-vel kötött médiaszolgáltatási szerződést – közölte a hatóság szóvivője.

hirdetés
Itt a vége! Megszűnik a Neo FM
Fotó: MTI

Kiricsi Karola elmondta: a jelentős, 750 millió forintos kötelezettséget felhalmozó rádió menedzsmentje nem élt azzal a mentőcsomaggal, amelyet a médiatanács korábban számára kidolgozott. A hatóság ezt nem tudja másként értelmezni, mint hogy a rádió vezetése lemondott a csatornáról és bezárta a rádiót – jelentette ki a szóvivő.

A Neo FM harminc napon belül fellebbezhet a hatóság döntése ellen. A médiatanács haladéktalanul tájékoztatja a Neo FM-et, a rádió jogi, gazdasági és technikai bezárásának felelőssége azonban a Neo FM-et terheli – válaszolta Kiricsi Karola arra a kérdésre, hogy mikor várható a csatorna elhallgatása.

A szóvivő emlékeztetett arra: az FM 1 Zrt. kötelezettségeinek mintegy egy éve nem tesz eleget: nem biztosította a mintegy 150 millió forintos bankgaranciát, és jelentős médiaszolgáltatási díjtartozást is felhalmozott. A hatóság ezalatt számos alkalommal próbálta megmenteni a rádiót, ennek során fizetési könnyítéseket, részletfizetést és egy alkalommal díjcsökkentést is adott a csatornának.

Kiricsi Karola kifejtette: az elmúlt hetekben a médiatanács egy mentőcsomagot dolgozott ki a Neo FM számára, amely részletfizetési lehetőséget és a 40 millió forintos késedelmi kamat elengedését tartalmazta. A rádió üzemeltetőinek hétfőn kellett volna megkezdenie a törlesztést, ez azonban nem történt meg. A Neo FM-et működtető üzleti vállalkozás menedzsmentje ezzel a lépésével tulajdonképpen saját maga zárta be a rádiót. A Médiatanács sajnálattal vette tudomásul a rádió vezetésének döntését.

A hatóság szóvivője hozzátette: a médiatanács bízik abban, hogy a rádió hallgatói nem veszítik el kedvenc műsoraikat, és a csődeljárás alatt álló cég csődbiztosa kielégíti a rádió munkatársainak és hitelezőinek igényét. Földes Ádám, az FM 1 Zrt. vezérigazgatója aznap azt közölte a sajtóval, hogy egy 500 millió forintos váltót nyújtottak be a hatósághoz, és céljuk a rádió további működtetése. A hatóság erre úgy reagált: jogszerűen nem tudja elfogadni a felajánlott értékpapírt. Földes Ádám azt is bejelentette, hogy az FM 1 Zrt. csődvédelmet kért maga ellen.

A csatorna nem sokkal az események után egy sajtóközleményt helyezett el honlapjára, melyben tudatják, hogy az ügyet jogászokra bízzák, mert szerintük a csődvédelem alatt áló céggel nem bonthattak volna szerződést. A rádió ezen kívül megköszönte a kitartást a dolgozóinak és a bizalmat a hallgatóinak.

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek