Nina Dobrev amnéziás?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A The Vampire Diaries sorozatban a színésznő által alakított Elena meghozta döntését, de nem biztos, hogy vámpírként is emlékezni fog rá.
hirdetés
Sokkolóan ért véget a The Vampire Diaries sorozat harmadik szezonja. Az évadzáróban több szereplő lelte halálát, bár van, aki nem véglegesen. A Nina Dobrev által alakított Elena is csak egy új kezdet elé néz, hiszen sokak örömére vámpírrá változott.
A színésznő egy interjú során elárulta, hogy nagyon izgatott a folytatás miatt, és kíváncsi, hogy Elena élete miként fog alakulni.
„Azt tudtam, hogy Elena átváltozik. Az nem volt biztos, hogy a harmadik évad befejező epizódjában vagy csak a negyedik évad elején kerül rá sor. Így sokkolóbb hatást értünk el.” - mondta el a színésznő, aki arra a kérdésre, hogy most mi lesz a szerelmi háromszöggel, nagyon titokzatosan felelt – „Igen, ez nagyon érdekes lesz. Várj, egyáltalán Elena emlékszik a választására (arra, hogy Stefant választotta)? Nagyon beütötte a fejét, és autóbalesete volt. Jelenleg még arra sem emlékszik, hogy Damonnal találkozott először. Egyelőre én se tudok semmi pontosat, nem mondtak még nekem sem túl sokat a folytatásról, de számos szálon tovább lehet vinni a történetet.”
Ezzel a néhány mondattal Miss Dobrev újabb megerősítést adott a Damon és Elena rajongóknak, de arra, hogy kiderüljön az igazság még októberig várni kell.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Nem örülnek a rajongók.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











