Starity

Beperelték a Placebót

2012. június 25. 18:06   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az idei Sziget egyik sztárfellépőjét feljelentette az együttes 1996-os lemezborítóján szereplő fiú, az őt ért sérelmek miatt.

hirdetés
Beperelték a Placebót

A brit alternatív rockot játszó zenekar, a Placebo valószínűleg elég meglepetten konstatálhatta a hírt, miszerint az 1996-os debütáló albumokun szereplő, akkor még csak 12 éves David Fox feljelentette őket.

A 28 éves férfi gyermekkori sérelmeit akarja most megtorolni. Saját bevallása szerint az a borító tette tönkre a gyermekkorát, a társai kiutálták, így az iskolát is ott kellett hagynia, valamint hatalmas sokként élte meg, hogy minden egyes polcról a saját arcképe köszönt vissza rá.

A férfi nemrég a válságnak köszönhetően elveszítette állását (szakácsként dolgozott), így az utolsó tartalékaiból fizeti ki a pereléssel és a jövőbeli bírósági hercehurcával járó, nem kicsi pénzösszeget.

Brian Molko, Stefan Olsdal és Steve Forrest még nem kommentálták a hírt, a férfi azonban elszántan harcol már most az igazáért, akár a sajtóban is. A rosszmájúak vagy éppen a reálisan látók ezt a pert annak tudják be, hogy Fox pénzszűkében és állás nélkül van.


A szóban forgó borító Foxszal

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek