Stúdióba vonul Ashley Tisdale?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A napokban Ashley elgondolkodtató Twitter-üzenetet posztolt, melyben elárulta, hogy egy dalt vesz fel.
hirdetés
Ashley Tisdale neve főleg a színészettel vált híressé, leginkább a High School Musical című filmben, melyet Sharpay karakterével később tovább bonyolítottak. A színésznő kipróbálta magát az éneklés világában is, 2007-ben jelent meg első szólóalbuma, majd 2009-ben a második, amely kétséget kizárva sikeresebb lett az elsőnél.
Ezek után az énekesnő/színésznő úgy döntött, egy időre felhagy a zenéléssel, mert nem tud egyszerre két dologra koncentrálni, ám a napokban olyan Twitter-üzenetet hagyott, mely által elgondolkodhatunk; vajon készül egy esetleges új album?
„A stúdióban.. Ezúttal egy dalt veszünk fel” – csiripelte a szőkeség. Ugyan, ez még nem bizonyít semmit, hiszen meglehet, hogy csak a Phineas és Ferb című animációs sorozathoz készítenek egy újabb dalt, ám Ashley egyenlőre nem ad ki ennél több információt.
Annyi biztos, a szépség az utóbbi időben nem pihent, hiszen 2008 óta működő produkciós cége, a Blondie Girl Productions közreműködésében jelenleg is fut egy sorozat, valamint ő maga is vendégszereplőként lesz jelen a Kemény Motorosok című sorozatban két epizód erejéig.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
A magánéletéről mesélt.
Nehéz időszakon van túl a modell.
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Nem örülnek a rajongók.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Új fotók is érkeztek.
Még mindig a Velünk véget ér-ügyről van szó.
Meglepő választás az énekesnőtől.











