Arthur király lesz Guy Ritchie új filmje
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Sherlock Holmes után, Guy Ritchie ismét egy klasszikus megfilmesítésére készül.
A brit rendező ezúttal Artúr király és a kerekasztal lovagjainak legendáját szeretné megeleveníteni. Ötletéhez már megfelelő partnereket is talált, ugyanis, leszerződött a Warner Brothers Stúdioval és John Hodge, a Transpotiing forgatókönyvírója is örömmel mondott igent a rendezőnek, ami persze egyáltalán nem meglepő, ugyanis a Sherlock Holmes révén, Ritchie-t nemcsak Európában, de már a tengerentúlon is a legjobbak között tartják számon
A készülő mozi alapját Thomas Malory 1485-ös versgyűjteménye adja. Az angol és francia nyelvű költemények összefoglalója a Le morte d´Arthur címet viseli. A verseket VI. századi mesék és legendák ihlették Artúr királyról, Ginevráról és Lancelotról.
A tervek szerint a film a legenda első felét dolgozná fel és a lovagok összeverődésével zárulna, nyitva hagyva a lehetőséget egy esetleges folytatás előtt.
A szupermozi egyelőre az Excalubur munkacímet viseli, de azt, hogy pontosan mikor kezdődhet a forgatás, még nem tudni, ahogy a főszereplő színészekről sincs pontos információ, de egyáltalán nem lepődnénk meg azon, ha Mark Strong, Jude Law vagy akár Robert Downey Jr. neve is feltűnne a stáblistán. Bár Madonna ex-férje korábban arról is beszélt, tíz évvel a Blöff után, szívesen forgatna ismét Brad Pitt-el.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Együtt jelent meg Charlie McDowell-lel.
VMA-n mutatta be a színpadon.
A húga kísérte el az énekest.
Hűha, így repül az idő!
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Új hajszínt villantott a modell.
Jelentkezett egy szerepre.
Már mindkét fia elmúlt 18 éves.
Újra találkoztak a válás benyújtása után.
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.