Tom Cruise kiképző táborba küldené lányát
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Végre megtudtuk, miért is szeretné annyira magához venni Katie Holmes a lányát: Tom Cruise egy kiképző tábor-szerű radikális szervezetbe küldené a hatéves Surit.
hirdetés
Katie Holmes pénteki bejelentése óta, miszerint válni fog Tom Cruise-tól, körülbelül óránként kapjuk nagy dózisban a híreket a sztárpárról. Sok ugyan a feltételezés és a pletyka, a TMZ hírportál azonban tudni véli végre, hogy mi is volt az utolsó csepp Katie poharában Tommal kapcsolatban.
A hírportál szerint Katie nagyon aggódik, hogy Tom Cruise 6 esztendős lányukat, Surit egy radikális szcientológiai szervezetbe, a Sea Organizationba küldené. Erről a szervezetről azt kell tudni, hogy a legmagasabb szintű szcientológiai tanokat oktatják egészen fiatal gyerekeknek, 5 éves kortól egy bentlakásos hajón, ahol az épp csak iskoláskorú gyerekek a szüleik nélkül élnek.
A Sea Organization programját gyakran hasonlítják kiképző táborhoz, és számos volt szcientológus (többek között az Oscar-díjas Paul Haggis) felszólalt már a katonai jellegű körülmények ellen, amelyek a részt vevő gyerekekre várnak. Tom Cruise azonban igen nagy rajongója a programnak, hiszen 2004-ben ezen a Freewinds nevű szcientológus hajón tartotta születésnapi buliját.
A TMZ értesülései szerint ez a kérdés volt az, amiben a sztárpár képtelen volt megegyezni- Cruise szerette volna beiratni a kislányt, míg Katie mindenáron ellenezte, míg végül a színésznő úgy érezte, hogy a válóper és a kizárólagos felügyelet az egyetlen út, amivel elkerülhető, hogy Suri a hajón kössön ki.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Megtartották az esküvőt.













