Megérkezett Pink visszatérő dala
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Megjelent az amerikai énekesnő régóta várt visszatérő száma, a Blow Me (One Last Kiss). A dal premierje július 9-ére volt tervezve, de a szerzemény hamarabb kiszivárgott, így előrehozták az érkezését.
hirdetés
A 32 éves énekesnő egy időre visszavonult, hogy minden idejét kislányának szentelje, ám most újra munkának látott, és hamarosan meg is jelenik új albuma. Pink – a Funhouse-t követő – hatodik korongja valószínűleg idén ősszel kerül a boltok polcaira.
Az album első kislemezét nemrég az énekesnő maga jelentette be, a dal tervezett premierje pedig július 9-én lett volna. A szám azonban július 1-jén kiszivárgott, így a dalt tegnap hivatalosan is bemutatták.
A Blow Me (One Last Kiss) című szerzeményt a szókimondó énekesnő írta, a dal producere pedig Greg Kurstin volt, akinek a neve Kelly Clarkson idei hatalmas slágere, a Stronger (What Doesn’t Kill You) kapcsán lehet ismerős.
Pink visszatérő pop-rock száma erőteljesnek és slágergyanúsnak tűnik, leginkább az énekesnő korábbi So What és Raise Your Glass című dalaihoz hasonlít. Az új album előfutáraként bemutatott Blow Me (One Last Kiss) már hivatalosan is felkerült Pink Youtube-csatornájára, ahol látható a kislemez borítója is. A szerzeményhez hamarosan videoklip is készül majd.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Megtartották az esküvőt.











