Starity

SP: Más Volt klippremier

2010. július 20. 21:09   |   Szerző: jennymiley00

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

SP-nek elkészült a harmadik klipje a Special című nagylemezéről. A Viva készített SP-vel egy exkluzív interjút a zenével és a klippel kapcsolatban. Az interjút itt elolvashatjátok.

hirdetés
SP: Más Volt klippremier

VIVA: Azt mondtad a Más volt című dalodról, hogy eddig talán ez a legőszintébb dalod. Ezt úgy értsük, hogy a többi dal nem volt teljesen őszinte?

SP: De, azok is őszinték voltak. Én egy elég emocionális srác vagyok, és minden dalomban saját élményekről, érzésekről írok. Viszont amikor ezt a dalt írtam, az érzések, amiről szólnak, éppen nagyon közel álltak hozzám. A Más volt-ban tudtam a legjobban átadni a saját pillanatnyi hangulatomat. Szerintem az is ezt bizonyítja, hogy egy nap alatt elkészült a dal. Csak bementünk a stúdióba, és kb. 7 perc alatt megvoltunk. „Freestyle” stílusban, rögtön ömlöttek belőlem a szavak, hiszen volt miről írnom.

VIVA: A többi dal nem így készül?

SP: Ezen az albumon van még néhány szám, ami hasonlóan gyorsan, könnyen állt össze, de persze olyanok is akadnak, amelyeken hetekig dolgoztunk. A legtöbb dalom ehhez hasonlóan „hangulatdal”, egy-egy érzést, élményt próbálnak elmondani – de nem volt mindegyiknél ennyire élénk még bennem az az érzés, mint ennél a dalnál.

VIVA: És kinek vagy minek köszönhető ez a dal, ez a hangulat?

SP: Hogy ki az a lány, az annyira nem is fontos. A lényeg, hogy ebben a kapcsolatban volt egy fordulópont, és erről szól a dal.

VIVA: Akik ismerik a Más volt-ot, nyilván tudják, mi ez a fordulópont, de akik most fogják a klipből megismerni, azoknak tudnál egy jellemző sort idézni a szövegből, ami mindent elárul?

SP: Húha, várj egy kicsit, végig kell pörgetnem a szöveget... Talán ez: "A mosoly rajtad még pont olyan mint rég, csak már nem az enyém."

VIVA: Nagyon ismerős érzés, szerintem a többségünk már átélte. Ezek szerint egy szomorú klipre számíthatunk?

SP: A szomorú szó talán túlzás. Inkább azt mondanám, melankolikus. Tény, hogy ez a dal nem hasonlít a többire, sem stílusában, sem hangulatában. Olyas valamiről szól, aminek nem feltétlenül happy end a vége, de attól még nem tragikus, nem egy begyógyíthatatlanul mély seb.

VIVA: Hogyan jelenik meg ez a hangulat a klipben?

SP: Egy nagyon erős képi világú videó született, bár ez alkalommal rábíztam a rendezőre, hogy olyan képeket rakjon bele, amik neki eszébe jutnak a dalról. Ami érdekes, hogy Halmágyi Zoli, a rendező jó néhány évvel idősebb nálam, és mégis egészen hasonló megoldásokban gondolkozott, mint amik bennem is felötlöttek.

VIVA: A hangulat mellett történet is van a klipben?

SP: Igen, egy sztori jellegű videót csináltunk, természetesen táncbetétekkel színesítve. De a történetet sem teljesen direkten mondjuk el. Tulajdonképpen két idősíkban játszódik a sztori, úgy mesélem el, hogy mi is volt az a bizonyos fordulópont, aminek az egész dal köszönhető.

VIVA: Nyilván azt várjátok, hogy a közönség ezt a dalodat és klipedet is imádni fogja, de nem félsz attól, hogy egy ennyire erősen hangulat-dal nem jön be mindenkinek?

SP: A dalt már most is nagyon szeretik, de ha nem így lenne, akkor is ehhez készítettem volna videót, mert nekem ez nagyon fontos. Mivel tényleg abszolút egy hangulatdalról és -klipről van szó, lehet, hogy nem fogja mindenki szeretni. Akinek hosszú ideje nem volt mondjuk semmilyen kapcsolata, attól biztosan távolabb áll, mint azoktól, akikben még mindig élénken él egy csalódás emléke...

A klippremier 2010.július 22-én lesz a Viva Tv Hőálló Megálló című műsorában reggel 9 és délután 14 órakor! Azokra is gondoltak, akiknek nincs Viva csatornája. Rögtön a premier után a klip felkerül SP hivatalos YouTube csatornájára. A forgatással kapcsolatos képeket a Viva galériájában megnézhetitek.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek