Skrillex fogja csinálni a Spring Breakers zenéjét
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Skrillex szekere igen jól fut mostanában, Grammy-díjakat zsebel be, ő a legnépszerűbb dupstep előadó, sőt nemrég felkérték, hogy szolgáltasson zenét a világsztárokat felvonultató Spring Breakers című filmhez.
hirdetés
Napjaink egyik legismertebb elektronikus előadója, Sonny Moore, azaz ismertebb nevén Skrillex valószínüleg beírta magát a XXI. század zenetörténetébe merész újításaival és egyedi zenéjével.
Erre nemrég felfigyeltek a világsztárokat felvonultató Spring Breakers készítői is, ugyanis a zenészt kérték fel a film dalainak elkészítésére. Egy áprilisban az internetre kerül fotón már szerepelt együtt a DJ és a film két főszereplője, Ashley Benson és Selena Gomez, és ezek szerint több volt a háttérben, mint egy szimpla bulizás, bár ekkor ezt még nem lehetett sejteni.
Skrillex nemrég a Rolling Stone magazinnak adott interjút, amiben így nyilatkozott az új munkájáról: „Azt hiszem, ez a film sokféle gondolatot fog kiváltani az emberekből. Nagyon jó volt Harmonyvel dolgozni mert szabadságot és bizalmat adott nekem, azt csináltam, amit akartam. A film értékelése minden bizonnyal egy más szögből közelíti meg a zenét, a hangzása kiegészíti a film hangulatát."
A Selena Gomez, Vanessa Hudgens, Ashley Benson, Rachel Korine és James Franco főszereplésével készült film egyébként 2013 tavaszán kerül a mozikba Harmony Korin rendezésében.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Brutális gyilkosság történt.
Nem teljesen erre számítottunk.
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Felpörgött a rajongótábor egy podcast részlet miatt.
Nem kendőzte el a véleményét.
Tokióban jártak együtt.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.











