Starity

Bud Spencer: eszem, tehát vagyok!

2012. július 10. 10:10   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Carlo Pedersoli, művésznevén Bud Spencer 82 évesen is nagyon szereti feleségét, imád enni, sőt, karcsúnak érzi magát!

hirdetés
Bud Spencer: eszem, tehát vagyok!

A 82 éves Bud Spencer életrajzi könyvének második kötete jelent meg a napokban, ezen alkalomból pedig a svájci Blick interjút készített vele. A legendás pofonosztó elárulta, szinte semennyire sem hasonlít az általa megformált karakterekre, soha nem verekedett, de erre nem is volt szüksége, ugyanis senki sem mert belékötni.

A volt vízilabdás úgy gondolja, ha újrakezdhetné, nem feltétlen így csinált volna mindent az életében. Nagyon érdekelte a vegyészet, de sajnos az egyetemet a sport miatt be kellett fejeznie, és a filmvilágba is véletlenül csöppent bele.

Amikor megkérdezték, harcolt-e valamikor a plusz kilói ellen, elmondta, hogy hatvan felett nagyon sokféle fogyókúrát kipróbált már, de szinte egyiket sem bírta betartani pár napnál tovább. Egyébként fénykorában volt, hogy 140-150 kilót nyomott, ezzel szemben a mostani 119-cel karcsúnak érzi magát.

A svájci lap újságírója azt is megkérdezte, hogy hajlandó lenne-e lemondani a finom ételekről, mire Bud rögtön kifakadt: „Megőrült, ember? Egy olasz soha nem mond le a tésztájáról! Az evés a világon a legfontosabb dolog, az ismert mondást kitekerve: eszem, tehát vagyok.”

A 82 éves színész rendszeresen kondizik, hogy fitten tartsa magát, valamint az agyát is folyamatosan edzi, de sajnos már csak az utóbbi olyan, mint fiatalkorában.

Bud még egyáltalán nem gondol a halálra, és arra a kérdésre, hogy mi a titkuk az immáron 52 éve boldog házasságban élő Mariával, csupán annyit mondott, semmi titok nincs, egyszerűen hűségesek egymáshoz.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek