Starity

Irány London! – Pénzbe sem kerül

2012. július 16. 20:08   |   Szerző: H.P.K.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Többrészes cikksorozatunkban londoni utazásokhoz próbálunk tippeket adni. Ebben a részben azokról a látnivalókról olvashatunk a teljesség igénye nélkül, melyekért nem kell fizetni, ráadásul érdemesek arra, hogy időt áldozzunk rájuk. Fedezzük fel Londont okosan!

hirdetés
Irány London! – Pénzbe sem kerül

Korábbi cikkeinkben már bemutattunk néhány igazán pénztárcakímélő látványosságot, valamint írtunk a drágább, de mindenképpen ajánlott nevezetességekről.

Most azokról a londoni látványosságokról olvashattok, melyekért nem kérnek el pénzt, mégis rendkívül érdekesek. A város egyébként is rengeteg ingyenes múzeumot kínál, így hát a bőség zavarában megpróbálkoztunk azzal, hogy a legérdekesebbek közül kiválasztottunk néhányat, melyeket most itt be is mutatunk. Hogy kit melyik érdekel a legjobban, az mindig változó, hiszen ahány ember, annyiféle ízlés és preferencia, így megpróbálkoztunk viszonylag különféle látnivalókat prezentálni, hogy mindenki megtalálja a hozzá legközelebb állót. Ugyanakkor érdemes még kutakodni az interneten, hiszen valóban megszámlálhatatlan a választék.

The British Library

Az egyik leghíresebb könyvtár a világon. Ha szeretjük a könyveket és amúgy is sok időt szoktunk tölteni könyvtárakban, akkor már csak ezért is érdemes felkeresni a British Libraryt az Euston Roadon. Arra majd ügyeljünk, hogy a belépésnél átvizsgálják a táskánkat biztonsági okokból. Ha már bent vagyunk, lehetőségünk van megtekinteni a könyvtár állandó kiállításait, ahol rengeteg eredeti nyomatot, kéziratot, sőt, kottákat is láthatunk. Nem csak a Jane Eyre szerzőjének kézírását nézhetjük meg, de a Beatles tagjainak is megtalálhatjuk kézjegyeit, kottáit. Ahogyan nagy klasszikus zeneszerzők eredeti kottái is ki vannak állítva. Ha zenét hallgatni támad kedvünk, erre is adott a lehetőség: egy fejhallgatón keresztül élvezhetjük a Beatles legismertebb slágereit. Itt őrzik egy páncélteremben az eredeti Magna Chartát is, és persze a híres Biblia is itt közszemlére téve. De különböző ázsiai nyomatokat és rajzokat szintén szemügyre vehetünk. Érdekesség, hogy az Alice Csodaországban is kapott egy külön kis részt. Az előcsarnok belső részén bélyeggyűjteményt is őriznek, mely a philatelistáknak igazi érdekesség lehet. Ha megéhezünk vagy megszomjazunk, a büfében csillapíthatjuk korgó gyomrunkat.

The British Museum

Ki ne ismerné és ki ne hallott volna már e híres múzeumról? A legtöbb turistának valószínűleg kötelező program ide ellátogatni. A hatalmas épület megannyi kincset rejt magában. A belső előtér üvegtetővel fedett, így esős idő esetén sem ázunk el. Az egyiptomi gyűjteménye a leghíresebb, hiszen a szarkofágokon és múmiákon át egészen a különböző szobrokig mindenféle ereklye megtalálható itt, amikről már oly sokat hallottunk történelemóráinkon. De nagyon szép az ázsiai, a görög és a római gyűjtemény is, nem is beszélve a mezopotámiai leletekről. Itt őrzik a Rosette-i követ is, melynek segítségével sikerült megfejtenie a hieroglifákat Jean-François Champollion francia egyiptológusnak. Ha az egész múzeumra kíváncsiak vagyunk, számoljunk azzal, hogy egy nap is kevés a bejárására. Így vagy több időt szánunk a múzeumra, vagy viszonylag célirányosan keressük fel, hogy más érdekes látnivalókra is jusson elegendő időnk.

Science Museum

A tudomány múzeuma a három nagy múzeum részét képezi. Ő maga pedig része a Nemzeti Tudományos és Ipari Múzeumnak. Ahogy sok csodálatos londoni múzeum, úgy a Science is ingyenes. Bár néhány időszaki kiállítás esetében előfordulhat, hogy belépőt szednek. A múzeum gyűjteménye már meghaladta a 300 ezer tételt, és olyan tárgyakat őriz, mint például Stephenson gőzgépe vagy Puffing Billy, a legrégebbi fennmaradt gőzmozdony. James Wattson modellje vagy éppenséggel Babbage híres motorja is itt látható. De orvostörténeti sőt, csillagászati gyűjteménnyel is rendelkeznek. Aki tehát nagyon érdeklődik a technika és a csillagászat és űrkutatás iránt, érdemes ellátogatni eme remek múzeumba.

Natural History Museum

A természettudományi múzeum célközönségét nem kell bemutatni. Ez a hatalmas és impozáns múzeum rendkívüli gyűjteménnyel rendelkezik. Az épület fő homlokzata a Cromwell Roadnál található. A múzeum ad otthont az élettel és a földi tudományokkal kapcsolatos ereklyéknek, amely mintegy 70 millió tételt tesz ki, és amely öt fő gyűjteményre oszlik: botanika, rovartan, ásványtani, őslénytani és állattani . A múzeum a világhírű kutatási központ is, szakterülete a taxonómia, azonosítás és védelem. A múzeum különösen híres kiállítása, ahol dinoszaurusz csontvázak láthatók. Amint belépünk a múzeumba, máris egy hatalmas Diplodocus csontváz fogad bennünket a boltozatos központi csarnokban. De az épület egyéb részein is életnagyságú állatokkal találkozhatunk, például egy egész szobát elfoglaló bálnával, mely alatt eltörpül a békésen álldogáló elefánt. Ásványgyűjteménye is lélegzetelállító, szemet kápráztató ugyanis a sok kis kő, melyek fénye vissza-visszaköszön az üvegek alól.

V&A (Victoria & Albert Museum)

A Victoria és Albert Múzeum (gyakran rövidítve V&A), a világ legnagyobb Iparművészeti Múzeuma és állandó gyűjteménye több, mint 4,5 millió tárgyat jelent. Albert herceg és Viktória királynő után nevezték el, mely 1852-ben alakult, és azóta folyamatosan növekedett. Így érte el ma, hogy 51.000 m2-nyi terület és 145 galéria tartozik hozzá. A gyűjtemény átöleli 5000 év a művészetét az ókortól napjainkig. A kerámiák, üvegek, textilek, jelmezek gyűjteményei között a legnagyobb, legfontosabb és legátfogóbb a világon. A múzeum rendelkezik a világ legnagyobb poszt- klasszikus szobrászati gyűjteményével, a tulajdonában lévő olasz reneszánsz elemek a legnagyobbnak számítanak Olaszországon kívül. De az ázsiai művészet is felfedezhető odabent: Dél-Ázsia, Kína, Japán, Korea és az iszlám világ . A kelet-ázsiai gyűjtemény szintén a legjobbak közé tartozik Európában, különös erőssége a kerámia-és fémművesség. V&A az úgynevezett londoni „Albertopolis”ban található, egy olyan területen, mely hatalmas kulturális, tudományos és oktatási jelentőséggel bír.

National Martime Museum

A királyi hajózási múzeumot Greenwichben találjuk. Anglia sokáig tengeri nagyhatalom volt, így hát nem is csoda, hogy itt található az egyik legnagyobb és legérdekesebb gyűjtemény. A történelmi épület Világörökség részét képezi, ahogy a királyi obszervatórium épülete is. A múzeum legjelentősebb ereklyéit őrzi a történelmi-Britannia tengeren való munkásságának, amely több mint két millió tételt tesz ki, beleértve a tengeri művészetet is (brit és 17. századi holland). A térképészet, a kéziratok, beleértve a hivatalos nyilvántartásokat is, hajó modellek és tervek, tudományos és navigációs műszerek, eszközök az idő békefenntartó és csillagászati eszközök mind-mind megtalálhatóak odabent. A brit portrék gyűjteményének méretét csak a National Portrait Gallery haladja meg.

The Saatchi Gallery

E valamiért kevesek által ismert kortárs galéria bizony ingyenes, ráadásul a modern művészetek kedvelőinek egyik legideálisabb terepe lehet. Olyan kiállított műalkotások, konstallációk láthatóak, melyek nem csak vizuálisan veszik igénybe a látogatót, hanem meglehetősen megerőltetik agytekervényeiket is. A galériát még 1985-ban nyitotta meg Charles Saatchi. A múzeum nem mindig állt itt Chelseaben, korábban kétszer is elköltözött már. Először Észak-Londonban lehetett megtekinteni a tárlatot, később pedig a South Bank adott otthont a galériának. A Saatchi gyűjteménye elkülönülő szakaszokból épül fel, kezdve az amerikai művészekkel és a minimalizmussal, s tartalmazza a Damien Hirst vezette Fiatal Brit Művészek alkotásait is, Megmutatja, a puszta festészetet is, majd ha tovább haladunk, visszatérünk a kortárs művészethez Amerikából. 2008-ban nyílt egy kiállítás a kortárs kínai művészetből. A galéria ma már jelentősen befolyásolja a művészeti világot Nagy-Britanniában a nyitás óta. A médiának egyik közkedvelt témája, gyakori viták középpontjában állnak kiállításainak darabjai. Sok ismeretlen művész látható a galériában nemcsak a közönségnek, hanem a kereskedelmi művészvilág számára is: a galéria ugródeszkát biztosít karrierjük beindításához. Érdekesség, hogy az épületben teremőrként dolgozók főként önkéntes diákokból állnak.

Petrie Museum of Egyptian Archeology

Ez az érdekes kiállítás része az University Collage of Londonnak. Ha rajongunk Egyiptomért és annak történelméért, akkor kötelező felkeresnünk a tárlatot, lehetőleg a British Museummal egyetemben. A múzeum több, mint 80.000 leletet tartalmaz és a világ egyik vezető egyiptomi és szudáni gyűjteményének számít. A Petrie gyűjteménye állítólag a ranglistán maga mögé utasítja még a kairói, a British és a berlini Ägyiptisches múzeumot is. A kollekció tele van a legkorábbi időkből származó ereklyékkel. Az egyik legelső darab egy vászon Egyiptomból (kb. ie 5000-ből), de a monumentális szobrászatból (kb. ie 3000-ből) is láthatunk ízelítőt, sőt, a legrégibb papiruszt is megtekinthetjük itt, mely tulajdonképpen egy végrendeletet tartalmaz.

Másik erőssége a gyűjteménynek a viseletekből álló tárlat. Amellett, hogy a legrégebbi ruha is itt van kiállítva, még lovagi páncélt és zoknit, sőt, korabeli szandált is láthatunk a római korból. A gyűjtemény tartalmazza Ehnaton művészeti alkotásait Amarna városából: színes cserepek, faragványok és falfestmények, valamint sok más fontos egyiptomi és núbiai településekkel és temetkezési helyekkel kapcsolatos tárgyak várják a látogatókat. A múzeum ad otthont a világ legnagyobb római kori múmia portréinak (az első, második századból).

National Gallery

Kétségtelenül az egyik legnépszerűbb úti célja a londoni turistáknak. Nem csak azért, mert London földrajzi középpontjánál fekszik a Trafalgar Square-en, hanem mert itt őriznek nagyon sok híres festményt is. Először 1824-ben nyitották meg a galériát, azóta folyamatosan bővül állandó kiállítása, mely ma már körülbelül 2300 képet jelent. Festményeinek értéke mondhatni vetekszik a Louvre, a Museo del Prado és az Ermitázs kollekciójával. A Nemzeti Galéria a képanyagot a Tate Galériákkal valamint a Nemzeti Portré Galériával megosztva gyűjti. A National Gallery időbeli specializálódása a 13. századtól 1900-ig terjed. Ha belépünk a hatalmas épületbe, rengeteg ismerős festménybe botolhatunk, hiszen egyikről-másikról már egészen biztos, hogyha máshonnan nem is, de iskolai tanulmányaink során már hallottunk. A galéria legnagyobb büszkeségei közé tartozik William Turner gyűjteménye, melyek közül akadnak olyan festmények is, amiket soha, semmilyen körülmények között nem adnak kölcsön egyetlen külföldi galériának sem. Azokat a festményeket, amik már nem férnek el a falakon, a pincében tárolják, két meglehetősen nagy teremben. Ezeket is meg lehet tekinteni. Még magyar művész alkotásaira is bukkanhatunk odabent: találhatunk Brocky Károly-képeket. Brocky életének két szakaszában élt Londonban, amikor is megfestette Miss Liddel, a királynő egyik udvarnőjének portréját. Később Viktória királynő és Albert herceg is modellt ült a magyar festésznek. Brocky Mészáros Lázár 1848-as hadügyminiszternek és Kmetty György tábornoknak portréját is elkészítette.

Tate Modern

Az egyik legfiatalabb és legmegosztóbb galéria. Fiatalsága vitathatatlan (2000-ben alapították), megosztottsága viszont ma már szerencsére nem akkora, mint megnyitása idejében. Sokan ugyanis tüntettek az itt kiállított modern alkotások ellen, melyekben semmi művészit nem véltek felfedezni. A Tate Modern épületében egy modern művészeti galéria található. A brit Nemzeti Galéria nemzetközi modern művészeti részét képezi a Tate. Ez a leglátogatottabb modern művészeti galéria a világon, mintegy 4.700.000 látogatót fogad minden évben. A helyiséget az egykori Bankside Power Station adja, mely erőműként működött korábban és ami a Bankside területén áll tulajdonképpen a Szent Pál Székesegyházzal szemben, London központjában. A Turbine Hall arról híres, hogy időszakosan érdekesebbnél érdekesebb kiállítás nyílik itt, melyek megtekintése ingyenes. A galériának egy jelentős része ingyenes, de akadnak fizetős tárlatok is. Az ingyenes részen többek között megcsodálhatjuk posztmodern vonalat képviselő Jackson Pollock alkotásait, melyekről a mai napig szívesen vitatkoznak az emberek. De a galéria gyűjti a különböző absztrakciókat, az expresszionista, az absztrakt expresszionista, szürrealista, kubista, futurista művészek alkotásait. Így nem csak Warhol, de többek között Picasso és Lichtenstein művei is ki vannak állítva.

Ezek a múzeumok mind ingyenesek, bár időszakos kiállításaik esetében előfordulhat, hogy belépődíjat szednek. Ilyenkor is lehetőségünk van természetesen csak az ingyenes tárlatot megtekinteni.

A cikksorozat következő fejezetében szintén azokról a múzeumokról olvashattok a teljesség igénye nélkül, melyekbe ingyenes a belépés és mindenképpen érdemesek arra, hogy időt szánjunk rájuk. Mivel London bővelkedik az érdekes és belépőmentes látnivalókban, még egy részt szentelünk a semmibe sem kerülő látványosságoknak.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek