Starity

Újra hallat magáról a Destiny's Child!

2012. július 11. 00:12   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hírt az együttes egykori frontasszonyának, Beyoncénak az édesapja közölte, aki azt is hozzátette, hogy reménykedik abban, hogy az újraegyesült lány-trió öt éven belül turnéra is indul.

hirdetés
Újra hallat magáról a Destiny's Child!

A lánybanda fénykorában folyamatosan a slágeristákat ostromolta és rekordokat döntögetett, 2001-ben kiadták Survivor című nagylemezüket, majd egy időre feloszlottak. 2003-ban megjelent az együttes frontasszonyának, Beyoncé Knowles-nek az első szólóalbuma, amely a Dangerously In Love címet kapta.

2004 és 2005 között kiadták a Destiny Fullfield című albumukat, ami egyben az utolsó is volt. 2005 nyarán utolsó közös turnéjuk végállomásán jelentették be, hogy végleg feloszlanak. Ezután mindhárman szólókarrierrel próbálkoztak, amely kétségkívül Beyoncé-nak hozta a legnagyobb sikert.

Azonban alig kevesebb, mint 10 évvel a feloszlás után Mathew Knowles, egykori menedzserük (aki egyben Beyoncé édesapja is) bejelentette, hogy a lánycsapat két új lemezt készít! A két albumon kiadatlan dalok fognak szerepelni a Music World Entertainment és a Sony lemezkiadó gondozásában.

hirdetés

„Még mindig megvan az együttműködésünk a Sonyval, és novemberben két Destiny's Child válogatással rukkolunk elő, rajtuk az új felvételekkel” – nyilatkozta.

Ezenkívül arról is beszélt, hogy szeretné, ha a csapat turnéra is indulna, de ez csak a második lemez után valósulhat meg, és a koncertsorozat is csak akkor indulna útjára, ha azt a tagok szólókarrierje is engedi.

„Egy évig tart, mire megtervezünk egy ilyen turnét, de az első és legfontosabb, hogy az előadók meg akarják-e egyáltalán csinálni. Szerintem a hölgyek most még mindig boldogan dolgoznak a szólókarrierjükön. Remélem, az elkövetkező 5 évben megvalósulhat ez a turné. Azt hiszem, fantasztikus lenne” – fogalmazta meg mondandóját a koncertkörútról.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek