Starity

Sztárok, akik az X Factor színpadán váltak híressé

2012. július 14. 13:01   |   Szerző: Lady Suzy

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nagyon sok sztár karrierjét tehetségkutatók, ebben az esetben az X Factor indítja be, sokan közülük hamar eltűnnek a süllyesztőben, és szépen lassan visszaszoknak régi, normális életükhöz, ám a kisebb réteg ezek után csak sikert sikerre halmoz. De vajon kik azok, akik ezzel váltak híressé?

hirdetés
Sztárok, akik az X Factor színpadán váltak híressé

Mint azt tudhatjuk, ismertté válni a zenélés világában bizony nem könnyű. Sokan éppen ezért választják azt a módszert, hogy tehetségkutatók által próbálják ki magukat. Ugyan, ennek sokszor hátránya is van, hiszen ezek nagy része inkább az eladhatóságra, mintsem a tehetségre összpontosít, minden esetre annyi biztos, a brit X Factor az évek során sok kiemelkedő énekest jutatott a világsikerig. Cikkünkben most összegyűjtöttük azokat, akik ebből a szempontból említésre méltók.

Leona Lewis

A Londonban világra jött énekesnő 2006-ban csillogtatta meg tehetségét az X Factor harmadik szériájában, melyet nem mellesleg meg is nyert, ezzel bizonyítva, hogy a nők is képesek tehetségkutatókban győztesként távozni. Még ugyanebben az évben megjelentette debütáló dalát, Moment Like This címmel, amelyet eredetileg Kelly Clarkson hangjával hallhattunk először. Leona azóta két stúdióalbumot hozott nyilvánosságra, 2007-ben a Spiritet, valamint 2009-ben az Echót.

Alexandra Burke

Alexandra neve az X Factor ötödik szériája által vált híressé, hiszen karrierjének a 2008-ban induló tehetségkutatós időszakát ő is nyertesként zárhatta. Első kislemezéből, mely a Hallelujah címet viseli, több, mint 105 000 példány kelt egy nap alatt. Debütáló korongja, az Overcome egészen a slágerlisták elejéig jutott, valamint az Egyesült Királyságban és Írországban dupla platinaminősítést szerzett. Azóta egyénként az énekesnő újabb stúdióalbummal lepte meg rajongóit, hiszen 2012 nyarán napvilágot látott a Heartbreak on Hold.

JLS

A brit fiúbanda szintén az ötödik szériában tűnt fel, ahol másodikként végezték. Annyi biztos, azóta a fiúk nem pihennek, hiszen 2008 óta összesen három stúdióalbummal jelentkeztek. 2009-ben jelent meg az első, JLS címmel, 2010-ben az Outta This World, 2011-ben a Jukebox, valamint 2012-ben is szorgosan dolgoznak a következőn. Az lemezek közül szinte mindegyik egészen a slágerlisták elejéig kúszott, mára pedig már az egész világon ismertté váltak.

Jedward

Az ír testvérpár az X Factor hatodik szériájában tűnt fel, ahol eleinte John & Edward névvel futottak. A versenyben ugyan nem értek el kiemelkedő helyezést, hiszen mindössze hatodikak lettek, ám karrierjük azóta folyamatosan ível felfelé. Első stúdióalbumuk, a Planet Jedward 2010 nyarán debütált, az elkövetkezendő időkben pedig további két lemezt dobtak piacra, a Victoryt és a Young Love-ot. Ám a hírnevet még sem ezzel szerezték meg, sokkal inkább az Euróvíziós Dalfesztiválon, ahol Írország képviseletében idén jelentek meg másodszor.

One Direction

A brit-ír fiúbanda az X Factor hetedik szériájában lett ismert, valamint a megalakulásukat is erre a napra rögzíthetjük, hiszen mindannyian külön jelentkeztek, majd később egybetették őket. A versenyben mindössze csak harmadikak lettek, ám büszkén mondhatjuk, jelenleg sokkal nagyobb sikereket élveznek, mint a győztesek. Az első kislemezük, a What Makes You Beautiful 2011-ben jelent meg, majd még ugyanebben az évben kiadták első stúdióalbumukat, mely az Up All Night címet viseli. A fiúk jelenleg sem pihennek, hiszen dolgoznak következő korongjukon, mely állítólag még ebben az évben meg is jelenik.

Cher Lloyd

Cher szintén a hetedik szériával vált híressé, ahol ugyan csak a negyedik helyig jutott, ám a megérdemelt siker neki sem maradt el. Debütáló kislemeze, a Swagger Jagger 2011 júliusában jelent meg, a Sticks + Stones című albuma pedig 2011 novemberében. Azóta több kislemeze is megjelent már, több állítás szerint pedig az új lemez is készülőben van.

Tehát sokszor mindegy, hogy mi a sztárok karrierjének beindítója, de annyi biztos, az előbb felsorolt sztárok életében az X Factor az egyik legfontosabb állomás, hiszen nélküle ők sem tartanának ott, ahol.

Valamint a lista még bővülhet feltörekvő sztárokkal, ugyanis 2011 végén fejeződött be a nyolcadik évad, melyet egy lánybanda, a Little Mix nyert meg. A lányok is folyamatosan dolgoznak, nemrégiben jelent meg kislemezük a Wings, továbbá a lemezük is készülőben van.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek